Déry Tibor: Különös árverés. Regények 1920–1942. Ein Fremder (Déry Archívum 4. Petőfi Irodalmi Múzeum és Kortárs Irodalmi Központ, Budapest, 1999)

lemben, őrjöngve ... egy lépésre tőlem ... (teli vad gyűlölettel ... a szeme ...) s liheg! A tökéletes csendben tisztán ki lehetett venni a hangot. A három ember egymásra nézett. Odabent a szobában hallhatóan, szabálytalanul lélegzett, lihegett valaki! - Bent van! - suttogta a vendéglős. Azután hirtelen felemelte karját, s öklével rácsapott az ajtóra. A hang döngve száguldott végig a lelketlen, sötét térben. Mire beállt a csend, az ajtó mögül ismét csak a gyors, szabálytalan lihegés hallatszott. De néhány pillanattal rá nehéz sóhajtás, rettenetes nyögés támadt a szobában, (s a vcndcglÖ3 hátraugrott, mintha arcba ütöttek volna.) - Mi ez ... mi ez? - súgta megrettenve Virág. - Úristen! megmérgezte magát - villant át fején -, de miért épp itt... miért épp ebben a szobában ... miért menekült ehhez az emberhez? - Kinyitni! - üvöltötte a vendéglős, s vadul rázta a kilincset, öklével döngetni kezdte az ajtót. Hirtelen ismét hátratántorodott. Az ajtó lassan kinyílt. - Nyitva volt - dadogta Virág felé fordulva. A szobából hideg levegő húzott a folyosóra, erősen, mint egy szélroham. A következő pillanatban a gyertya nagyot lobbant s elaludt. Mindhárman megálltak a nyitott ajtóban. A szobában zöldes félhomály derengett. A nagy ablakokon át bevilágított a hó, az utcára kiküldött pincér alakja mozdulatlanul feketéllett be az út túlsó oldaláról. A (hullámzó) homályból elmosódó körvonalakkal váltak ki a bútorok fekete alakjai. A fal melletti díványon egy ember feküdt (egy test) és lihegett. A vendéglős felkiáltva feléje mutatott. Előrelépett... De Virág hirtelen megragadta. - Megálljon ... ne még - mondta rekedten. Összeszorította fogát s lassan, megroggyanó térdekkel maga lépett a díványhoz. Fölé hajolt, de a következő pillanatban megdöbbenve hátralépett. A díványon egy idegen ember feküdt, (egy) teljesen idegen, ismeretlen arc, csukott szemekkel, fekete szakállasán, nyitott szájából hörgő lihegés szakadt ki rendetlen gyors egymásutánban. S oly elmosódó volt ez az arc, ide-oda hullámzó, mintha ködből volna, a bőre mozgott s a szakálla, mintha el-eltűnt volna a homályban... - Gyertyát! - suttogta Virág elfulladva. Futó pillantást vetett rá a fénynél, azután gyorsan körülnézett a szobában. Az ágy alá is nézett s a szekrényt kinyitotta ... sehol senki! Az idegen még mindig aludt. Kábult, mély álma lehetett, hogy nem hallott semmit - vagy csak tettette magát?