Déry Tibor: Különös árverés. Regények 1920–1942. Ein Fremder (Déry Archívum 4. Petőfi Irodalmi Múzeum és Kortárs Irodalmi Központ, Budapest, 1999)

A lány sóhajtott, és hátravetette a fejét. - Nagyon vártam ma - mondta a lány. - Folyton lestem, hogy nem hallom-e az evezőit. Jöjjön, üljünk a fűbe, ide a fa alá. - Ne inkább a lócára? - kérdezte Jani. - Isten ments! - mondta a lány. - Ha most beállítana és rajtakapna ... - Ilyen későn csak nem jön el? - Mit lehet tudni! - mondta kitérően. Fejét a fiú vallanak hajtotta, s feléje fordította arcát. Szempillái idegesen repdestek. - Jani - mondta könyörgően -, ide figyeljen. El akarok innen menni! A fiú meglepett tekintetet vetett rá. - El akar menni? - kérdezte, mint aki nem hisz a fülének. - Mikor? - Most mindjárt! - Most? ... Még az éjjel? - Igen - mondotta a lány. - Vagy holnap reggel. Legkésőbb holnap reggel! - De miért? - kérdezte Jani megrökönyödve. A lány megfogta a kezét, és erősen megszorította. - El akarok menni - ismételte csökönyösen, s a szeme olyan nedvesen ragyogott, mintha a mélyben lappangó könnyei fényesítenék ki. - Nem bírom itt tovább. El akarok menni. Vigyen el innét. - De miért? - kérdezte Jani ámulva. - Eddig egy szót se szólt arról, hogy ... hogy nem bírja ki! S most egyszerre ... Mi történt? A lány meleg tenyere hirtelen leszorította a száját. - Csitt! - súgta, s fejét figyelve oldalt billentette. Néhány pillanatig, teljes mozdulaüanságban, némán ültek a fűben, s a holdsütötte tisztást figyelték. A bódé ferde árnyékot vetett a víz felé. Az emelkedő hold oldalról sütött, s félig megvilágította a homlokzatra feszített „Tej-Kakaó" felírású fehér vászoncégéit. A Duna kis hullámai lassú csobogással futottak fel a partra, de egyéb hang nem hallatszott. - Azt hittem, lépéseket hallok - mondta a lány egy idő múlva. - Már megesett, hogy még ennél is későbben beállított mostanában ... - És felébresztette magát? - kérdezte Jani ingerülten, s a lány arcába nézett. - Igen ... azaz, nem ébresztett fel, mert ébren voltam - felelte a lány. - S ha már ébren vagyok, akkor muszáj vele beszélnem ... Azt hittem, azért jön - tette hozzá, s békítően rátette kezét a fiú tenyerére -, hogy ellenőrizze, beviszem-e éjjelre a székeket és az asztalokat a bódéba. Azt állítja, hogy a Sörkertben már két széket loptak el az idén, s hogy nem győzi pénzzel ... - De Irma, miért akar elmenni? - kérdezte Jani. - S miért ilyen hirtelen? Ha itt akarja hagyni, akkor is fel kell mondania előbb, különben visszatarthatja az óvadékát... A lány lehajtotta fejét. - Az igaz - mondta csendesen.