Déry Tibor: Különös árverés. Regények 1920–1942. Ein Fremder (Déry Archívum 4. Petőfi Irodalmi Múzeum és Kortárs Irodalmi Központ, Budapest, 1999)

- A menyasszonya? - ismételte. - Fogadja őszinte szerencsekívánataimat, rendőrtanácsos úr! De meg szabad kérdeznem, hogy nekem mi közöm van ehhez az örvendetes családi eseményhez? - Azért közöltem önnel - mondta a belga úr -, mert azt hitte, hogy letartóztattam. Valóban, avatatlanok számára így festhetett a dolog! Hát letartóztatásról szó sem volt, csak épp ... igen, hát egy kicsit összevesztünk aznap! - Nagyon érdekes! - bólogatott Suralik mérnök. - Duval kisasszony tudniillik már el volt jegyezve, amikor én megismertem - folytatta a rendőrtanácsos. - Ismeretségünk folyamán sikerült ... hogy mondjam ... igen, sikerült meghódítanom a szívét úgy, hogy félév múlva felbontotta az eljegyzését, és velem váltott gyűrűt. Nos, kérem, ez az egykori vőlegénye, egy német úr, itt él Aachenben. - Aha - mondta Suralik. A rendőrtanácsos szemmel láthatóan kissé ideges lett. - Untatom? - kérdezte. - A világért sem! - felelte a mérnök. - Feszülten figyelek. - Nem fárasztom már sokáig a türelmét - mondta a rendőrtanácsos. - De hogy megértse helyzetemet, meg kellett említenem a fenti körülményeket. Nem szívesen láttam, hogy Duval kisasszony egy rokona ... egy igen távoli rokona látogatására Aachenbe utazik, s amikor ez az itteni vendégszereplése egyre jobban elhúzódott, és menyasszonyom több kérő, sőt könyörgő levelem ellenére sem tért vissza Lüttichbe, természetesen arra kezdtem gyanakodni, hogy felújította kapcsolatait volt vőlegényével. - Természetesen - mondta Suralik úr. A rendőrtanácsos idegesen csettintett az ujjával. - Megértem, hogy mindez nem nagyon érdekli önt - mondta -, de azért udvariasságból színlelhetne egy kis figyelmet. Duval kisasszony nyilván jobban lekötné! Itt a levele, kérem! Egy hosszúkás, tégla alakú, rezedaszín borítékot nyújtott át a mérnöknek. A borítékon nem volt címzés. - Ez nekem szól? - kérdezte Suralik úr. - Önnek - mondta a rendőrtanácsos. A levél a következőképpen hangzott (magyarra fordítva). Lüttich, július 17. Édes, drága mérnök úr! Nem szólítom a nevén, mert nem tudom, hogy írják helyesen (talán Schuraljikh?); de akárhogy írják is, egy kitűnő embernek a neve, boldog vagyok, hogy megismerhettem. Sajnos személyesen nem tudhatom le hálámat, ezért hadd mondjam el Önnek ezen