Déry Tibor: Különös árverés. Regények 1920–1942. Ein Fremder (Déry Archívum 4. Petőfi Irodalmi Múzeum és Kortárs Irodalmi Központ, Budapest, 1999)

az úton, hogy megható szépen viselkedett, s hogy sohasem fogok elfeledkezni arról, amit értem tett. Vőlegényem, Mertens úr, nyilván már mindent elmondott Önnek, tehát aacheni összeveszésünk és hirtelen elutazásunk történetét is. Mertens úr, mint tudja, értem jött Aachenbe. Különös véletlen volt, hogy én Hotel Kaiserhof-beli szobám ablakában álltam, s kinéztem az utcára épp abban a pillanatban, amikor ö a pályaudvarról jövet befordult a sarkon, s hogy sok járókelő között is azonnal észrevettem őt. Előtte való este szereztem épp vissza - igen nagy nehézségek árán! - első vőlegényemtől azokat a leveleket, amelyeket mátkaságom alatt írtam neki (s amelyeket semmi szín alatt nem akartam nála hagyni), s megrémültem, amikor most az utcán, az ablakom alatt váratlanul megpillantottam Mertens urat. Tudtam róla, hogy haragszik rám, amiért még nem mentem haza Lüttichbe (épp, mert nem bírtam megszerezni a leveleket), s úgy gondoltam, ha most ilyen felindult, féltékeny állapotában kerülnének kezébe a leveleim, esetleg jóvátehetetlen dolog történnék. Gyorsan becsomagoltam a kazettát, amelyben a leveleket tartottam, lepecsételtem a csomagot, s becsöngettem a szobalányt, hogy leküldöm vele a szálloda széfjébe. A szobalány azonban nem jött, tehát kiszaladtam a folyosóra, hogy megkeressem, s ekkor találkoztam Önnel. Rögtön elhatároztam, hogy Önt kérem meg erre a kis szívességre ... (- Kis szívesség! - gondolta Suralik úr sóhajtva) ... amelyet nyilván nem fog megtagadni; szerencsétlenségemre azonban Mertens úr épp akkor fordult be a folyosón, amikor én átadtam Önnek a csomagot. Hogy mit adtam át, azt nem látta, csak azt, hogy Ön valamit átvett tőlem; én persze ijedtemben mennél jobban faggatott, annál megrögzöttebben tagadtam. Nagyon összevesztünk (mert nagyon szeretjük egymást); de attól félek, hogy Mertens úr féltékenysége még mindig nem csillapodott le teljesen mert a férfiak, ugye, nagyon makacsak! -, s csak akkor fog végleg megnyugodni, ha kézhez kapja a leveleket annak bizonyságára, hogy igazán és véglegesen szakítottam első vőlegényemmel - ami egyébként már tizennégy hónappal ezelőtt megtörtént. Hát ez a csomag története, kedves, jó mérnök úr! Habozás nélkül rábíztam Önre, mert jó emberismerő vagyok, s tudtam, kivel van dolgom. Egyébként volt vőlegényem is a Drasche-gyárban dolgozik; ezért látott meg Ön a gyár környékén, épp aznap, amikor ott találkoztam vele, hogy átvegyem leveleimet. Leírhatatlan örömet szerezne, ha egyszer ismét ellátogatna Lüttichbe, s ott felkeresné ...a Mertens házaspárt! E viszontlátás reményében sokszor szívélyesen üdvözli Blanche Duval