Déry Tibor: Különös árverés. Regények 1920–1942. Ein Fremder (Déry Archívum 4. Petőfi Irodalmi Múzeum és Kortárs Irodalmi Központ, Budapest, 1999)

rom most látni, nagyon felizgultam, kedves fiam! A személyzet nyilván megtalálói jutalomra is igényt tart? Tessék ötven márka, kedves fiam, igyanak az egészségemre. A titkár mögött becsukódott az ajtó. Suralik úr felült az ágyban, s gyűlölettől izzó tekintetet vetett a csomagra, amely buldog makacssággal, mint egy engesztelhetetlen üldöző, nyomába szegődött, s nem lehetett lerázni. Egy ideig nézte, aztán nagyot nyögve, hátrahanyaüott, feladta a harcot. A csomag győzött. Történjen, aminek történnie kell! A délelőtt folyamán elhatározta, hogy még este hazautazik. Munkájának legfontosabb részét elvégezte, s ami még hátravolt, attól eltekint; otthon majd csak talál valami magyarázatot, hogy miért nem maradhatott tovább. Eddig megúszta ... talán még egy fél napig oltalmába veszi szerencsecsillaga! A hideg majd kirázta arra a gondolatra, hogy még az utolsó pillanatban elcsípik. Ha most letartóztatják, tisztes polgári egzisztenciája, nyugalma, családi boldogsága helyrehozhataüanul kettétörik. De azért nem csodálkozott különösen, amikor ebéd után hazatérve, a szobájában megpillantotta Jean Mertens urat, a belga rendőrtanácsost. Suralik úr lassanként teljesen elfásult, fatalistává vált. - Minek köszönhetem a szerencsét? - kérdezte, s leült az ágyra, amely keservesen nyikorogva üdvözölte gazdáját. - Mérnök úr - mondta a rendőrtanácsos -, magyarázattal tartozom önnek! Méltóztassék nyugodtan végighallgatni! Legelőször is hadd nyugtassam meg afelől, hogy nem hivatalos minőségben, hanem mint magánember keresem fel. - Meg vagyok nyugodva - közölte a mérnök. A rendőrtanácsos elmosolyodott. - Egyébként sem féltem attól - mondta -, hogy a szívére veszi a dolgot, nem ijedős ember. Elnézését akarom kérni, hogy ennyire igénybe vettem az idejét. De térjünk a dologra! Blanche Duval kisasszony, a jegyesem ... Suralik úr felugrott. - Micsoda - kiáltotta kivörösödve -, a jegyese? Előbb letartóztatja, aztán eljegyzi? - Ki tartóztatta le? - kérdezte csodálkozva a rendőrtanácsos. - Hogy én letartóztattam? Mi jut eszébe! Duval kisasszony már egy éve a menyasszonyom! Suralik úr pohár vizet ivott, aztán visszaült az ágyra. Kerek, piros képén a legcsekélyebb nyomát sem lehetett látni annak, hogy mi megy végbe a lelkében. Mozdulatlanul ült az egész beszélgetés alatt, csak az ágy széléről lelógó, kurta lábacskáit hintázta ütemesen, megállás nélkül.