Déry Tibor: Különös árverés. Regények 1920–1942. Ein Fremder (Déry Archívum 4. Petőfi Irodalmi Múzeum és Kortárs Irodalmi Központ, Budapest, 1999)

hogy a tuszeres^az-igasnTîévet írta-e alá. ^AzcriuTTassan) megindult hazafelé. Nem akart (elmenni a kaszinóba) bemenni, hol kénytelen lett volna a kollégáival beszélgetni. Inkább hazament, de elébb még sétált kicsit a csöndes estéli utcán. A holdfényben zölden ragyogott a hó, s a nagy téli csendet csak távoli kutyaugatás remegtette meg, elnyújtva, elhalva, mint megpattant húr pengése a messzi csillagokról. Hazatérőben, jó egy órai séta után, a Templom utcába fordult be, hogy azon átvágva, hamarabb hazajusson. Hideg volt, fázott, s alig várta már, hogy lefeküdhessék. A hold teljes fénnyel sütött a behavazott utcákra, a lágyan süppedő csendet csak nagy ritkán verte fel egy-egy hóréteg tompa zuhanása, amint az alacsony tetőről lecsúszva, váratlanul a földre vágódott. Egész útjában senkivel sem találkozott, a városka már aludni tért. (itt ott villant fel csak a leeresztett redőnyök közül egy sárga fénysugár, egyenes vonalban húzva cl a pihenő hó felett.) Alighogy befordult a rövid utcában, a túlsó sarkon, közvetlenül a tér előtt, két fekete alakot pillantott meg, egymástól körülbelül húsz lépésnyi távolságban. Nem igen hederített rájuk, saját gondolataival volt elfoglalva. De hirtelen feltűnt neki, hogy az elülső, járás közben, anélkül, hogy megállna, folyton hátrafordítja fejét, mintha aggodalmasan figyelné a mögötte haladó alakot, s hogy most jobban odanézett, (vette csak észre,) észrevette, hogy a két ember szokatlan gyorsasággal mozog előre a vakító, fehér síkon. Az utcákon a hold és a hó dupla fénye szinte nappali világosságot árasztott, s az elül szaladó ember arca tisztán fehérlett ki fekete ruházatából. Alighanem a postamester! - gondolta Virág, s önkénytelenül meggyorsította lépteit. De a két alak egyre távolodott. Most már bizonyos volt benne, hogy teljes erejükből rohannak egymás mögött - s erre ő is szaladni kezdett. Mire az utca végére ért, a két fekete alakot már a nagy tér túlsó oldalán, közvetlenül a templom előtt pillantotta meg. S már a következő pillanatban hangos kiáltás csapott feléje. Teljes erejéből szaladt, a két alak odaát már. összeért. De több hang nem hallatszott. Lehet ugyan, hogy a postamester - mert tényleg ő volt a menekülő - még több segélykiáltást hallatott e néhány másodperc alatt, egészen addig a pillaÍLŐTT£3&MOS¥4?fffi MÍCmINTHA SZÍNES