Déry Tibor: Különös árverés. Regények 1920–1942. Ein Fremder (Déry Archívum 4. Petőfi Irodalmi Múzeum és Kortárs Irodalmi Központ, Budapest, 1999)

natig, melyben támadója leütötte, de Virág ezeket már nem hallhatta, mert hirtelen megkondult a templom nagyharangja s gyors egymásutánban ütötte el az éjféli tizenkét órát. (A hangok öblÖ3cn 3 oly nagy erővel zuhantak feléje, hogy szinte érezte, hogy visszafelé lökik s akadályozzák a futtában.) A fák mozogtak s a hó csikorgott (lábai) a szaladó lábak alatt, (a levegő clc3cn húzott cl fagyos fülei mellett. Lihegve számolta az ütéseket.) A tizenkettedik ütés épp akkor hangzott el, mikor a templomhoz ért. Ez lehetett az oka, hogy a rabló nem hallotta lépteit. A földön térdelt az elterült postamester mellett, s a ruhájában kotorászott. Csak az utolsó pillanatban hallhatta meg a hó csikorgását, s villámgyorsan felugorva, hátrafordult. A hold arcába sütött. Virág megállt, s idétlen, félig torkára akadt kiáltással hátratántorodott. Egy teljes percig - határozottan állította később, hogy legalább ennyi ideig tartott - állt mozdulatlanul, megmerevedett tagokkal, tekintetét le nem véve az útonálló holdfénytől megvilágított, nyugodtan feléje forduló arcáról. (Azt hitte akkor, hogy megörült, mondta később.) Az az ember mozdulatlanul, némán állt vele szemben, oly borzalmas közömbösséggel arcán, hogy Virág (megremegett s) önkéntelenül (fclsücoltva,) hátralépett. Azután lassan levette szemüvegét s gondosan megtörülte. - Sematikus mozdulat - állapította meg közben. Fogai hangosan egymásnak ütődtek, láz futott végig testén. - Álom! - mondta hangosan. Az az ember még mindig ott állt, mozdulatlanul s némán. Szeme apróra összehúzva, oly kegyetlen, tiszta, állati tekintettel meredt Virág szemébe, egyre (forróbban s) élesebben, (mint izzó tüz a felzaklatott agyba,) hogy a tanárnak (mondhatatlan rémületében) kinyílt a szája, s felemelt karjai lomhán lehanyatlottak. (Hallotta, amint lélegzete hörögve tört ki melléből,) Erezte, amint homlokáról nedvesen fut(ett) le az izzadság, ájulás környékezte. Ebben a pillanatban valami nyögést hallott a földről. Ekkor hirtelen eszébe jutott - mert már teljesen elfelejtkezett róla -, hogy mi történt itt, miért áll itt, Úristen! Egy emberi test feküdt lábainál a hóbaa (most megmozdult, fel emelte a fejét... s újabb hörgés!) S vele szemben! - Kónya! - ordította Virág, s a hang rekedten, sípolva tört ki torkából. - Kónya! - kiáltotta újra, s a még mindig mozdulatlanul álló ember felé ugrott. De ez ugyanabban a pillanatban villámgyorsan megfordult. Virág utána kapott, keze a kabátot érte. Erősen megmarkolta, hallotta, hogy a szövet szakadozik, egy darab majdnem a kezében maradt, de aztán mégis kicsúszott belőle ... s a menekülő ember után vetette magát. Egész idő alatt egyszer sem kiáltott segítségért, maga se tudta megmagyarázni később, hogy miért nem. (tette. Hangtalanul 3zaladt, tcljc3 erejéből, nehéz C3izmai csikorogva süppedtek a hóba, a 3zomközt jövő lcvcgöáramlat)