Déry Tibor: Különös árverés. Regények 1920–1942. Ein Fremder (Déry Archívum 4. Petőfi Irodalmi Múzeum és Kortárs Irodalmi Központ, Budapest, 1999)

- Igenis, úrfi - mondta Julis. - Akkor most, ugye, tetszik szólni a nagyságos asszonynak? - Eszem ágában sincs! - morogta György, és újra elindult az ebédlő felé. - Még ráérünk! - Nem érünk rá, fiatalúr - súgta Julis, és a gyomrára szorította a kezét. A nagyságos asszony ma délután ki akarja rámolni az ezüstöt. György pislogva nézett a lányra, az arca úgy eltorzult rémületében, hogy Juüs elfordította a fejét. - Hát én pedig nem szólok! - sziszegte mészfehér arccal. - Ha meg te ki mered nyitni a szádat, hát úgy elbánok veled ... * Julis egy ideig csendesen nézegette a becsukódó, fehéren fénylő lakkajtót. Elgondolkodva állt, vékony ujjai köténye korcán babráltak. Megrázkódott, aztán visszament a konyhába. Az ebéd már majdnem elkészült, még csak a pecsenyét kellett egy kis zsírral megöntöznie, s egy kis tejet öntenie a parajba. Két szelet vékony kenyeret állított a villanypirítóba a nagyságos úr részére, aztán lejjebb srófolta a gázlángot, még egyszer körülnézett, a helyére húzott egy széket, s a szobájába ment. Kulccsal magára zárta az ajtót. Egy pohár vizet hozott magával, egy zacskóból lúgkövet szórt belé. A poharat a szoba sarkában álló asztalkára helyezte. Fürge mozdulatokkal tett-vert, mielőbb túl akart esni a dolgon. Az ablakhoz ment, és kinézett a kertbe: az édesanyja az orgonabokor mellett üldögélt egy padon, ugyanazon a padon, amelyen akkor éjjel a fiatalúr ült az idegen hölggyel. Julis figyelmesen nézegette egy ideig az öregasszony ráncos, fáradt arcát, mint ha jól az emlékezetébe akarná vésni minden vonását, aztán becsukta az ablakot. Az ágy elé térdelt, és imádkozni kezdett. Hosszan, bensőségesen imádkozott, oly elmélyülten, hogy révületében meg sem hallotta, amikor kint a konyhában háromszor egymás után megszólalt a csengő, harmadszorra már igen türelmeüenül s csökönyösen. Két összekulcsolt keze az ágy szélén, a tarka virágos takarón nyugodott, fejét meztelen sovány karjára ejtette, meghajolt nyakán megfeszültek az erek. Csak akkor riadt fel, mikor a konyhában szaladó léptek kopogása hallatszott, a kilincs lenyomódott, és a következő pillanatban az ajtó megreccsent egy nekifeszülő súlyos váll alatt. - Julis - hallatszott a konyhából György úrfi rekedt kiáltása -, Julis! - Szüzmáriám - gondolta Julis rémülten -, nem lesz időm ... - Felugrott, s a szoba túlsó sarkában álló asztalka felé futott. De már az első lépés után megbotlott a futószőnyegben, és teljes hosszában elvágódott. Nyomban feltá-