Déry Tibor: Különös árverés. Regények 1920–1942. Ein Fremder (Déry Archívum 4. Petőfi Irodalmi Múzeum és Kortárs Irodalmi Központ, Budapest, 1999)

Julis vállat vont, majd szótlanul megfordult, s a kerten át beszaladt a házba. A szeme sarkában egy könny ragyogott. A postás még egy ideig utánabámult, aztán ö is megfordult, s fütyörészve elballagott. * Bialovszky Pál nyug. pénzügyi főtanácsos egyemeletes villájában hét szoba volt; ezek közül - minthogy a nyugdíj már csak szűkösen fedezte a dráguló idők szükségleteit, s a háziasszonynak minden garast a fogához kellett vernie - két szoba télen-nyáron le volt zárva; mialatt az öreg főtanácsos a feleségével kis badacsonyi szőlőjében nyaralt, további három szoba vonult nyugalomba, csak a fiatalúr, Bialovszky György hálója és az ebédlő teljesített szolgálatot. Julis ez alatt az idő alatt pihente ki a tél sanyargatásait; amióta Bialovszkyné a szakácsnőt elküldte, s Julisnak magának kellett az egész ház munkáját ellátnia, nem is irigyelte tőle senki ezt a kis, részleges vakációt. Dolga még így is épp elég akadt; főznie kellett György úrra, aki csak néha látogatott el két-három napra Tomajra, de a nyár legnagyobb részét Pesten töltötte, két szobát, fürdőszobát, konyhát, egy nagy előszobát kellett takarítania, elvégeznie a kerti munkát, befőznie télire, és megfoltoznia a télen felgyűlt foltoznivalókat. Délutánonként kis szobája ablakában ült, s varrogatott; napi munkája véget ért, György úrfi nem vacsorázott odahaza. Amióta a nagyságos úrék elutaztak, még egyetlenegy estéjét sem töltötte otthon. A konyhában lekuporodott az ablak alatti kis padkára, s még egyszer elolvasta a levelet. Fél kettő volt, de György úrfi még mindig nem csöngetett be a reggeliért, holott közben már az ebéd is elkészült. A tálalón ezüst tálcára elkészítve egy karcsú herendi porceláncsésze csillogott a nap fényében, mellette az ezüst cukortartó, vajtartó, egy kis üvegtálban eperbefött, s egy másik tányéron két szelet sonka. A kávé a rezsón állt. Julis a köténye sarkával fényesre dörzsölt egy kis homályos foltot a cukortartón, aztán hirtelen elhatározással az előszobán át bement az ebédlőbe. Hátha csöngetett, mialatt a kertben voltam, gondolta. Lábujjhegyen osont György úrfi ajtaja elé. A lakásban halotti csend volt. Egy ideig mozdulatlanul állt az ajtó előtt, de a szobából még mindig nem hallatszott ki hang. Olyan csendesen alszik, mint a madár, gondolta Julis, s az ajtóhoz szorította fülét. A szíve dobogott, György úrfi ugyan máskor is későn kelt, de ilyen sokáig, délidőig, nem szokott aludni. Nyisson be hozzá? Szívére szorította kezét, s homlokát ráncolva, hosszan töprengett. Hadd aludjon szegény, ha fáradt, gondolta végül is, alig észrevehetően elmosolyodott, és csucsorított szájjal áhítatosan megcsókolta az ajtót. Aztán megfordult, és lábujjhegyen kifutott a konyhába.