Déry Tibor: Különös árverés. Regények 1920–1942. Ein Fremder (Déry Archívum 4. Petőfi Irodalmi Múzeum és Kortárs Irodalmi Központ, Budapest, 1999)

De alighogy kiért, megszólalt a csengő. Olyan élesen, türelmetlenül berregett, hogy a kis cseléd összerándult ijedtében. Meggyújtotta a gázt a kávé alatt, aztán bement az ebédlőbe, s bekopogott a háló ajtaján. Kopogás után, ahogy szokta, rögtön lenyomta a kilincset; de az ajtó nem engedett, belülről be volt zárva. - Te vagy az, Julis? - hallatszott bentről György úrfi rekedt hangja. Hozd be a reggelimet, s tedd le az ebédlőasztalra! Julis elképedve bámult a bezárt ajtóra. - Ne jöjjek be felhúzni a redőnyt? - kérdezte egy idő múlva ijedten. - Nagyot hallasz? - hallatszott bentről. - Azt mondtam, hogy a reggelimet hozd be! - Igenis, György úrfi - mondta Julis. Mire visszaért a konyhába, a tej már bugyborékolt. Beöntötte a kis ezüst kannába, s bevitte az ebédlőbe. Most meg hogyan kefélje ki az úrfi ruháját és cipőjét, ha ez nem engedi be a szobába? Megint az ajtó előtt állt, s riadtan pislogva bámult a fénylő sárgaréz kilincsre. - Itt a reggeli, úrfi - mondta alig hallhatóan. - Bejöhetek a ruháért? - Nem kell! - hallatszott a bezárt ajtó mögül. - Eriggy a dolgodra! A kis cseléd megfordult, s kopogó cipősarkokkal visszament a konyhába. Az arca vérvörös volt szőke fürtjei alatt. Leült a padkára, háttal az ablaknak, s térdére könyökölve, tenyerének támasztotta fejét. * Három óra felé megcsikordult a kertajtó. Újra elpirult, de nem állt fel, nem nézett ki az ablakon, nem akarta, hogy az úrfi azt higgye, leselkedik utána. Néhány pillanatig várt, aztán fogta a seprőt, a lapátot és a porrongyot, és bement az ebédlőbe. De amikor lenyomta György úrfi ajtajának kilincsét, az ajtó még mindig nem engedett. Olyan ijedten kapta el a kezét, mintha kígyó csípte volna meg. - Mit zavarsz folyton? - hallatszott az úrfi hangja. - Nem csöngettem! - Azt hittem, el tetszett menni. - Julis elsápadt az ijedtségtől. - Ki akartam takarítani a szobát! Délután öt óra lett, mire másodszor is megcsikordult a kertajtó. Julis egy darabig várt, aztán előszedte a szerszámládából az olajcsöpögtetőt, egy nagy darab üvegpapírt, s kiment a kertbe. Jó egy félórát kellett dolgoznia, amíg elérte, hogy az ajtó simán, hangtalanul forogjon tengelyén. Mire elkészült, újra előszedte a seprőt, a lapátot és a porrongyot. Ezúttal kopognia sem kellett, az úrfi szobájának ajtaja tárva-nyitva volt, a villanyt égve felejtette, a redőnyök le voltak húzva. Erős női parfümszag terjengett a szobá-