Déry Tibor: Különös árverés. Regények 1920–1942. Ein Fremder (Déry Archívum 4. Petőfi Irodalmi Múzeum és Kortárs Irodalmi Központ, Budapest, 1999)

Badacsonytomaj, augusztus 29. ~W~y^edves Julis fiam, olyan jól érezzük itt magunkat, hogy elhatároztuk #C az urammal, nem megyünk még egyelőre haza. Itt maradunk, amíg JL JL tart a szép idő, ha egy hétig, hát egy hétig, ha tovább, hát tovább! Az anyád ugyan néhány napja fájlalja a derekát, hát én ütöm össze az ebédet, s Maris, a vincellérek kislánya végzi a nehezebb munkát, amit én már nem bírok, de azért így is megleszünk valahogy, amíg az anyád újra szolgálatba nem áll. A házban tehát egyelőre minden maradjon úgy, ahogy van, csak az ebédlőben kérek egy kisebbfajta nagytakarítást, ablakmosást, vákumozást stb. írd meg, hány üveg zöldbabot tettél el télire, s hogy hány üveg lett a málnalekvárból! El ne felejtsem: a fásnál rendelj 80 mázsa száraz bükkfahasábot, tavaly ugyan száz mázsa kellett, de elhatároztuk az urammal, hogy az idén csak négy szobát fogunk fűteni, a fiam szobáját, a hálót, az úriszobát és az ebédlőt. Vigyázz a házra, Julis fiam, s rendesen főzzél a fiamnak! Isten áldjon Bialovszky Pálné - Mi baj van, Julis kisasszony? - kérdezte a postás, aki állva maradt a villa kerti kapuja előtt, mialatt a kis cseléd elolvasta a levelet. - Mitől savanyodott el a képe? - Maga sem fog megöregedni, ha mindenbe beleüti az orrát - mondta Julis. - Mondja, nincs jobb dolga, mint hogy itt engem lessen? - Persze, hogy nincs! - a postás nevetett, s tenyerével rávert az üres táskájára. - Olyan lapos már, mint a zsebem! - Hát akkor menjen haza ebédelni! - mondta Julis. Az augusztusi nap nyári szenvedéllyel sütött a tájra. A Nagyboldogasszony úti villák hallgatva álltak a kis, illatos kertek között, nagy csend volt, csak a Horthy Miklós út felől hallatszott fel néha egy villamos éles csengetése, vagy mélyebb autódudálás. Arrébb az úton gyerekek futballoztak, egy puli csaholva szaladt a labda után. - No mondja, Julis kisasszony, valami rossz hírt kapott? - érdeklődött résztvevőn a fiatal postás. A kis cseléd nyílt, őszinte arcáról világosan le lehetett olvasni a benső meghökkenést és csalódottságot. - A nagyságos úrék még mindig nem jönnek haza - mondta, a körmét rágva. - S ezért keseredett úgy neki? - ámult a postás. - Más lány örül, ha a gazdája elmarad!