Déry Tibor: Különös árverés. Regények 1920–1942. Ein Fremder (Déry Archívum 4. Petőfi Irodalmi Múzeum és Kortárs Irodalmi Központ, Budapest, 1999)

- Nem - mondta Sándor. - Messzebb! A fiatalasszony elsápadt. - Bella nénihez? - kérdezte szorongva. Bella néni az ura nagynénje volt, Erzsi véleménye szerint a székesfőváros, vagy legalábbis a székesfőváros II. kerületének legutálatosabb vénasszonya. - Mit ijedezel? - mondta az ura. - Nem, nem Bella nénihez! Még meszszebb! Úgysem találod ki! Gödre! Erzsi kiejtette kezéből a kanalat, s olyan leplezetlenül rémült arccal, olyan halott fehéren meredt az urára, hogy ez ingerülten félrelökte a tányért. - Nem lehet már veled kibírni, olyan ideges vagy - morogta. - Egy szót sem tudok már úgy szólni, hogy ne álljon beléd a reszketés. Mit rémülsz meg úgy Gödtől? - Miért akarsz Gödre menni? - kérdezte halkan a fiatalasszony. - Mutatni akarok neked valamit! Erzsi ingerülten kiáltott föl. - Hagyd már abba ezt az örökös titkolódzást! Minek menjek Gödre? - Vettem egy házat Gödön! - felelte Sándor csendesen mosolyogva. - Azt akarom neked megmutatni! Erzsi még jobban elfehéredett. - Házat vettél? ... Minek? - Magunknak - mondta az ura. - Nyárára! Egy egyemeletes, meggypirosra festett házat, közvetlenül a Duna partján, csónakgarázzsal és napozóval a háztetőn. A jövő héten kiköltözünk! Erzsi némán nézett maga elé, majd hirtelen felugrott az asztal mellől, és szóüanul kiszaladt a szobából. Amikor az ura néhány percnyi hiábavaló várakozás után felcihelődött, s utána ment, a fürdőszobában találta a feleségét. Azt a kevés kis ételt, amit megevett, kiadta magából, s most verejtékező arccal, könnyes szemekkel ült a kis fazsámolyon a fürdőkádnak támasztva hátát. - Sándor, nem akarok Gödre menni! - mondta, alighogy meglátta az urát. - De miért nem? - kérdezte Sándor megrökönyödve. A fiatalasszony hirtelen elsírta magát. - Gyűlölöm Gödöt - zokogta, mint egy gyerek. - Nem akarok ott házat! - De miért nem? - kérdezte az ura bosszúsan. - Tudtommal még soha életedben nem voltál Gödön, legalábbis, amióta én ismerlek ... S egyébként is már megvettem a házat! - Hát add el, könyörgök, add el! - zokogta a fiatalasszony. - Eszem ágában sincs - morogta az ügyvéd. - Ma délelőtt vettem meg, hát nem fogom eladni délután! Micsoda ostoba szeszély ez, Bizsukám! Gyere be az ebédlőbe, s edd meg az ebédedet, vagy legalábbis várd meg, amíg én végigeszem.