Déry Tibor: Különös árverés. Regények 1920–1942. Ein Fremder (Déry Archívum 4. Petőfi Irodalmi Múzeum és Kortárs Irodalmi Központ, Budapest, 1999)

- Nem engednek ülni, öregem! - keseregte, s újra a hátára vette a széket. - MUyen világban élünk! A Rákóczi úti átjárónál egy rendőr utolérte őket. - Hova viszik ezt a széket? - kérdezte szigorúan. - Kolozsvárra - felelte Halinka. - A magáé az a szék? - Nem az enyém - vallotta be Halinka. - Kölcsönkértem. Miért érdekli, tisztelt barátom? De amikor felmutatta a Déli Hírlap rendőri rovatvezetői igazolványát, a biztos úr megnyugodott, s elengedte őket, Halinka pedig megígérte neki, hogy mihelyt hazajön Kolozsvárról, közbe fog járni előléptetése érdekében. Mmthogy több villamosra nem engedték fel őket, végül is egy nyitott taxit fogadtak, s azon mentek ki a Keletihez. Halinka a nehéz vasszéket az ölében tartotta, egy pillanatra sem akart megválni tőle. Három óra lett, mire kiértek a pályaudvarra. Halinka a széket a bejárat előtt a járdára állította, s kéjesen nyögve ráült. - Nem megyek be a büdös váróterembe! - mondta. - Most te állj egy darabig, öregem ... eleget ültél Tóniéknál! Balog Pista egy darabig türelmesen állt, de aztán fázni kezdett a hűvös hajnalban, fáradt is volt, elunta magát. Hazamegy, jelentette ki Halinkának, nem vár tovább a vonatra, nem lehet azt tudni, hogy mikor indul. Halinka egy ideig marasztalta, majd amikor könnyezve elbúcsúzott tőle, megkérte, adja neki oda Tóni kabátját; nagyon szép kabát, mondta, nagyon fog tetszeni a nagynénjének Kolozsvárott. - S te odaadtad? - kérdezte Tóni. - Persze! - mondta Balog Pista. - Miért ne adtam volna oda? A nadrágomat is elkérte, már hogy cseréljünk nadrágot, de arra persze már nem voltam kapható. * Tóni előbb a Népszínház utcába ment, Halinka lakására, hogy hátha nem utazott el Kolozsvárra. Nem találta otthon. - Két napja nem láttam - közölte vele a háziasszony. - Három hónapi házbéremmel tartozik. Adjak át valami üzenetet? Sok értelme nem volt, de azért a Népszínház utcából mégis kiment a Keletihez. Minthogy nem tudja, hol keresse másutt, gondolta, megpróbálja megállapítani, tényleg elutazott-e Kolozsvárra. Lehet, hogy a kávéházi vasszéket cipelő ember feltűnt valakinek a hordárok vagy az állomási személyzet közül, s talán a nyomára tudják vezetni. - Ugyan kérem - kérdezte a vasúti portástól -, nem látott itt hajnalban egy urat, szürke felöltőben, aki egy kávéházi vasszékkel szállt vonatra.