Déry Tibor: Különös árverés. Regények 1920–1942. Ein Fremder (Déry Archívum 4. Petőfi Irodalmi Múzeum és Kortárs Irodalmi Központ, Budapest, 1999)

- Hova mész? - ordította Balog Pista. - A kávéház már zárva van. Minthogy barátja nem felelt, némi gondolkozás után csendesen megindult utána. De alig tett meg húsz-harminc lépést, Halinka már szembejött vele egy kávéházi vasszékkel a kezében, amelyet keserves csikorgással, zörgéssel maga után vonszolt az aszfalton. - Hát ezt honnét szedted? - kérdezte Pista elképedve. - A Belvárosi teraszáról - mondta Halinka. - Én, öregem, végre le akarok ülni! A villamoson sem adtatok helyet, Tóniéknál is egész éjszaka állnom kellett... Ebben a pillanatban ért hozzájuk a Belvárosi pincére, ziháló lélegzettel, piros képpel, és megragadta Halinka gallérját. Ez hátrafordult, a pincér pedig rögtön elengedte a kabátját. - Ja, Halinka szerkesztő úr - mondta. - Mit tetszik csinálni ezzel a székkel, szerkesztő úr? - Le akarok rá ülni, fiam - magyarázta Halinka. - Tudod, vendégségbe voltam az este egy házban, ahol nem volt szék, s egész éjszaka állnom kellett. Most pedig ezzel a barátommal Kolozsvárra utazunk. - Kolozsvárra tetszik elvinni a székünket? - kérdezte a pincér. - Igen, fiam - mondta Halinka. - Mit tudom én, hátha nincs hely a vonatban. Semmiképp sem lehetett rávenni arra, hogy visszaadja a széket, úgyhogy a pincér, aki úgy látszik jól ismerte, végül is ráhagyta a dolgot. - Majd visszahozza - mondta Balog Pistának -, ismerjük mi a szerkesztő urat, törzsvendég nálunk! így hát a székkel együtt elindultak a Rákóczi út irányában. A szék azonban úgy csikorgott a járdán, hogy Balog Pista könyörgésére Halinka végül is hátára vette. A villamosmegálló közelébe érve hirtelen futásnak eredt, és felugrott egy 17-es pótkocsijára, Balog utána. A kalauz felháborodva jött ki a kocsi belsejéből. - Itt nem lehet teheráruval utazni! - mondta. - Tessék leszállni! Halinka leeresztette a széket a hátáról, a peronra állította, és barátságosan átölelte a kalauz nyakát. - Pista - panaszolta -, az éjjel vendégségben voltam egy házban, ahol nem volt szék, s egész éjszaka állnom kellett. Most pedig ezzel a barátommal Kolozsvárra utazunk. - Helyes - mondta a kalauz -, de a villamoson nem utazhatik székkel! - Engedd meg, Pista! - kérlelte Halinka. - Szerzek neked egy jegyet az Operába. Vagy énekeljem el magam inkább a Tosca nagyáriáját? S ezzel a villamos peronjának közepén leült a Belvárosi székére, és énekelni kezdett. Az utasok kijöttek a kocsi belsejéből, és gyönyörködve hallgatták; ennek ellenére mindkettőjüknek le kellett szállniok a következő megállónál. Halinka szemmel láthatóan el volt keseredve.