Déry Tibor: Különös árverés. Regények 1920–1942. Ein Fremder (Déry Archívum 4. Petőfi Irodalmi Múzeum és Kortárs Irodalmi Központ, Budapest, 1999)

- Dehogy tagadom - mondta Böske, és felugrott a díványról. - Eszem ágában sincs! - Úgy, nem is tagadod? Mi dolgod van vele? A lány ingerülten vállat vont. - Mi közöd hozzá! - Nincs közöm hozzá? - Salamon Feri lassan felkelt. - Hát ha nincs közöm hozzá, akkor végeztünk egymással! * Életének legrosszabb hete következett most. Nem tudta eddig, hogy ennyire szereti a lányt, és hogy hiánya ennyi szenvedést fog neki okozni. De azt is tudta, hogy soha többé nem fogja látni; épp mert annyira szereti, nem tud mással osztozni rajta. Böske nyilvánvalóan még mindig ingadozott közte és Varga között, amikor ö azt hitte, hogy már rég választott; márpedig ez az ingadozás azt jelenti, hogy nem szereti úgy, ahogy neki arra szüksége van. A fél szívével nem éri be. Ahogy múltak a napok, egyre jobban kínlódott. Összeszorította a fogát, ezt most már végig kell csinálnia! Tudta, hogy még hosszú, nehéz idö vár rá, amíg a fájdalom majd lassan tompulni kezd, aztán a seb végül beheged, de Salamon Feri kemény gyerek volt: - inkább most gyötrődjék egy, vagy két, vagy három évig, hogysem egész életében boldogtalan legyen. Az irodában szerencsére sok munkája volt, abba temetkezett. A Böskével való szakítás annyira megviselte, hogy szinte teljesen elfeledkezett a Főpostán heverő négyezer pengőről, és ha olykor mégis eszébe jutott, gyorsan elhessegette a gondolatot. Most már szinte utálta ezt a pénzt: - ez is Böskére emlékeztette. Nem tudta még, hogy mitévő lesz vele: a feleletet erre a kérdésre későbbre halasztotta, arra az időre, ha már majd kissé magához tér, és ismét ura lesz idegeinek és józan eszének. Akkor majd bizonyára tovább fogja keresni az irattáska tulajdonosát, és ha szegény ember lesz, visszaadja neki a pénzt, ha pedig gazdag ember... na igen, ha gazdag ember, akkor megtartja. Az eddigi két Nóderschnickkel nem volt szerencséje: mind a ketten gazdagok voltak ugyan, de nem ők vesztették el a pénzt. Hát majd meglátja, hogymint lesz! Egyelőre esténként odahaza ült a szobájában, az éjszakákat nagyobbrészt átvirrasztotta, és azon gondolkodott, mihez fog kezdeni boldogságában, ha másnap levelet kap Böskétől. A hét vége felé gyötrődése már szinte tűrhetetlenné fokozódott. Péntek reggel már csak háziasszonya erélyes noszogatására volt hajlandó felkelni az ágyból, szombat délben pedig meg sem ebédelt, hanem egyenesen hazament, lehúzta a redőnyöket, és a sötét szobában levetette magát az ágyra.