Déry Tibor: Különös árverés. Regények 1920–1942. Ein Fremder (Déry Archívum 4. Petőfi Irodalmi Múzeum és Kortárs Irodalmi Központ, Budapest, 1999)
- Mit csinált? - kérdezte Virág. - Megütöttem! ... Meg én! ... Apai búbánatomban! ... S ha ma elkezdené, megint csak!... (Azt a tizennyolcéves, taknyos fejét! ...) Az öreg (megint) valóságos dühbe gurult. Emlékei felbőszítették. - Szegény zsellér paraszt az apád - mondtam neki -, te meg ahelyett, hogy mind a tíz ujjadat megnyalnád, hogy ilyen kérőd akadt ... az istennel perelsz! Hogy nem reped meg a föld alattad! ... Sírva is fakadt, (s mindvé gig csak azt hajtogatta, hogy nem jó vége lesz ennek! ...) s még a lagzin is vörös volt a szeme, s azt darálta egyre, hogy nem jó vége lesz ennek! No! ... s most eltűnt! - Eltűnt? - ismételte Virág. - El ... egészen! - (Ugy nyoma veszett, hogy ... Az anyja otthor kapar a falba, úgy bőg ... s addig vertejíszhüzmet^^ Pedig öregember vagyokijia^Trrs-^ utat... Mégis elkergetett hazulról. Köhögött, s megállt egy pillanatra. - Hogy ez az isten verése! - mondja (egyre) az anyja. - ... S hogy miért kényszerítettem a lányt... mondta ő eleget, hogy nem jó vége lesz ennek! ... S hogy ki hallott ilyet, ilyen öregembernek adni azt a fiatal bimbót! ... S hogy ez az isten verése! ... (Dc hát nem értenek az asszonyok üycsmihez! ... Nem olyan öregember az!... S lám! meg is fért vele szépen vagy egy évig... most meg...) Egy darabig hallgattak. Az alkonyodó nap még forró, vörös sugarakat küldött a két lassan mozgó, fekete alakra. - Eltűnt - kezdte ismét az öreg. - (Ugy nyoma veszett, hogy ...) Azt üzente a vőm, hogy valami levelet talált utána, hogy azt írja, hogy bocsássunk meg neki, de hogy olyan boldogtalan volt, hogy nem bírta tovább ... De se kútban, sem erdőben nem lehetett megtalálni a testét... Eltűnt. Ismét köhögött. - Asszonyi locsogás ez csak mind - folytatta, (hirtelen.) - Mesebeszéd az, hogy: boldogtalan. A fene hiszi! Mitől boldogtalan az ember, ha ágya, kenyere meg nyugodt álma van? ... Még, ha asszony is az ember! Néhány perc múlva beértek a faluba, s elváltak. Virág egyenesen a kocsmának tartott. (Úgy gond olta, hoj lehet megtudni a d olgokat - j ggmss i abb i » llii'H, ni i I nij.i i n ilimiij Ii Ii ii - a j*gy.LÜhüz inegy cl vágy a tanítóhoz. A kocsmában) De ott nem sok emberre talált. Néhány legény ült csak a söntésben, azok is (megkukulva,) lógó bajusszal, némán koccintottak poharukkal. S hogy idegen, úrféle ember került a helyiségbe - még az óra is megállt ijedtében, olyan csend keletkezett. Nem akarta idejét elvesztegetni. S mikor néhány perc múlva fizetett, a vendéglőshöz fordult egyenes kérdéssel.
