Déry Tibor: Különös árverés. Regények 1920–1942. Ein Fremder (Déry Archívum 4. Petőfi Irodalmi Múzeum és Kortárs Irodalmi Központ, Budapest, 1999)

(A város széléri âz őfSeggel találkoztak. Az országútra érve, némileg enyhült a forróság. Emberiéletnelcnyoma sem látszott sehol, a mozdulatlanság titáni kényszerjöibbonyai húzódtak a vidék életére. ^^^^ II. ^^^^ AZ ÜLDÖZÉS ^•ugyanaznap,) Valamivel déli tizenkét óra után az X ... közelében fekvő uradalom egyik félreeső cselédházában, közel az országúthoz, valaki megkopogtatta az ablakot. Az urasági kocsis családjával épp (az-) asztalnál ült, s tejlevesét kanalazva jó étvággyal, a városból érkezett reggeli híreket mesélte feleségének; csendesen mosolyogva ünnepélyes fekete körszakálla alatt ennek rémüldöző csodálkozásán. Ellentétben azon szerző által is vallott közhiedelemmel, mely szerint körszakállt viselő emberek buta emberek, a szóban forgó ünnepélyes egyéniség kivételt képezett, valami szkeptikus lassan mozgó jóság volt jellemének főbb sajátsága, egybekötve urasági kocsisok általános világszemléleti iróniájával. Szakállát s kötelező komolyságát földöntúli megadással viselte (el), s mert nem volt hiú s emberek dicséretére vágyakozó lény, értelmesen derengő humorát is e szakáll árnyékába rejtette, mint ahogy mások butaságukat takarják vele - egyszóval alapos és derék ember volt, kivel boldog-boldogtalan szívesen elbeszélgetett, azon szent meggyőződésben, hogy egy szava se vész el e termékeny s (feltétlenül) odaadónak látszó természet talajában. A szomszéd városban lefolyt izgalmas eseményeket beszélte el épp feszülten figyelő, nagyszámú családjának, mikor a kopogás felhangzott az ablakon és egyik kislánya, kanalát hangos csörömpöléssel ejtve a tányérba, ijedt kiáltással mutatott az országútra nyíló ablak felé. Valamennyien odafordultak de semmi sem látszott! - Uramisten! - dadogta az asszony. - Azt mondtad, hogy az országúton látták ... de hisz akkor ... Egy kis csend következett. A körszakáll ide-oda mozgott, aztán egy helyben megállapodott és szép feketén fénylett. - Meg kéne nézni! - folytatta az asszony. - És minek is lakunk itt még mindig egyedül ebben az átkozott házban, már rég átköltözhettünk volna a majorság mellé... Békés házaséletük egyetlen véleményeltérése került ezzel ismét napirendre. De az ember bele sem kezdett az ellenvetésbe, mikor ismét megkoppant az ablak, s közvetlenül a párkány felett - mintha a földön guggolna az ismeretlen látogató - (egy) sovány fekete szakállas arc jelent meg, az üveghez szoruló tompa orral. Az asszony felsikoltott, a gyerekek vidám bőgésbe kezdtek. Csak