Déry Tibor: Különös árverés. Regények 1920–1942. Ein Fremder (Déry Archívum 4. Petőfi Irodalmi Múzeum és Kortárs Irodalmi Központ, Budapest, 1999)

a szakállkolléga érzett (némi) rögtönös szimpátiát ismeretlen fajrokonával szemben, s egy erélyes gesztussal csendet teremtett. Elvégre ... - ... valami beteg ember, ki a földön fekszik ... de annyit te is láthatsz, hogy ember ... tán szerencsétlenül járt... Miután mindezt lassan elmondta, felkelt, s szokásos, jól ismert óvatosságának adván ismét tanújelét, magához vette botját. így felfegyverkezve az ajtóhoz indult. - Kázmér - kiáltotta aggódva az asszony -, jó lesz vigyázni ... ne nyisd ki az ajtót... Az ember megfordult, s egy mindenki számára érthető gesztussal, szájára mutatott. Azután lassan kiment a szobából. A család feszült csendben, egymás közelébe húzódzkodva várta a további eseményeket. Az asszony izgatott volt s (az) izgalma percről percre növekedett. A gyerekek szoknyáját húzogatva álltak körülötte. A nap pompásan(, forrón) sütött be az ablakon, előtte az országúton egy hosszú fekete árnyék, nyilvánvalóan Kázmér úr árnyéka, sötétedett a porban ide-oda mozogva, majd körülbelül öt-hat perc múlva teljesen eltűnve. Ez közeli jöttét jelentette. S valóban! - már nyílt is az ajtó, s a tekintélyes ember szokatlan gyorsasággal ért be a szobába. Arca némi csodálkozást fejezett ki. Szintúgy hangja s következő kijelentése: - Érdekes! - mondta, s e szó teljesen kifejezte az ügyről való pillanatnyi véleményét. E véleménye később se módosult, bár már rövid idő múlva jelentősen komplikálódott, s bizonyos humoros árnyalatot nyert. - Egy meztelen ember ... - tette hozzá pillanatok múlva - ... anyaszült meztelen ... mint a tenyerem! - De ember! - fűzte még hozzá, bizonyos hallgatólagos (ellenvetéseknek megfelelve.) ellenvetésekre felelve. Egyébként nem bocsátkozott további magyarázatokba, s határozott gesztusokkal indult a sifonér felé. Az asszony kétségbeesetten figyelte, hogy hogy szedi ki a fiókból szép fekete kabátját, nadrágját, tudj isten milyen piszkos, őrült beteg gazember számára, kinek ebben a szerencsétlenségben új balekje, akadt - de hogy még a fehérneműs fiókot is nyitogatni kezdte, nem bírta tovább, s felcsattant, mint a vércse. De az ember ezúttal szokatlan eréllyel s rövidséggel intézte el e házastársi beavatkozást. - Csend! - mondta egyetlen szóval, s tenyerével az asztalra csapott. Öt legfiatalabb gyereke sírni kezdett, az asszony visszarogyott a székre. Ilyen erélyt - úgy emlékezett - még csak egyszer tanúsított egész ismeretségük alatt, akkor, mikor őt megkérte, s ez alkalomból jövendőbeli anyósával rögtön véglegesen összeveszett.