Déry Tibor: Különös árverés. Regények 1920–1942. Ein Fremder (Déry Archívum 4. Petőfi Irodalmi Múzeum és Kortárs Irodalmi Központ, Budapest, 1999)
y'ÓZ Zanak rrim pfrynlnml Mujit most még ne, még élni akarok... —Ebben a pillanatban felrántottak az ajtót) A tanári szoba ajtaja kinyílt, az igazgató rohant be rajta vörös izzadó arccal s lihegve az izgalomtól. - Kérem, mit csinálnak itt ... már alig várják magukat... az udvaron már vagy kétszázan vannak, és már szitkozódnak is, hogy minek rendelik őket ide. Nem fejezhette be a mondatát, Kónya felugrott, s hanyatt-homlok kirohant az ajtón. Az igazgató meglepetve bámult utána. Azután Virághoz fordult, s homlokára mutatva hosszan rázogatta fejét. - Alighanem meghibbant - mondta. - S egyáltalában ez az egész komédia! Minthogy dikciója nem a falaknak volt szánva, abbahagyta. - Szemtelenség mondta halkan, s gyorsan kiment az ajtón Virág, ki szó nélkül otthagyta, már rég lefelé szaladt a lépcsőn, s mire az igazgató dobogva s pulykavörösen a dühtől az udvarra ért, a beállott csendben már csak a két tanár parancsosztogató hangját lehetett hallani. Délután két órakor fülledt csendben indult neki a negyvenfőnyi csapat az országútnak. A többieket a pontosan előre kidolgozott terv szerint őrségekbe osztották, (mik) amelyek a város perifériáján cirkáltak, egymást felváltva laza rajvonalakban. (A főcsapat Virággal, Kónyával 03 egy Marko3 nevű mÓ3záro33al az ckjfT elég jól felfegyverzett emberekből állt, azon az útvonalon indult az állapiíídözésére, melyen a szomszéd falubeli ácsmester s egy-két órával kés£ííb érkezett fuvaros utoljára látták. A Krisztus-kép mellett egyenesen X^r>re vezetett az út. Kónya tűzoltó uniformisában meggörnyedt háttal baktatott legelöl, egy vékony fűzfavesszőt szorítva kezében. jr Mikor a posta mellett haladtak el, egy ablak nyüt ld^az épületen, s egy tisztviselő kihajolva, valamit utánuk kiáltott. A csapat mesüít, s egyikük hátramaradt. - A sürgönydrótokat alighanem elvágták - Jdabálta a tisztviselő -, már egy félórája hiába kopogok, nem kapok felele^A-ről. ... Hisz úgyis arra mennek, nézzenek majd utána. yf Kónya fejét csóválva fogadta a#ít. Ez aztán igazán sehogy sem függhetett össze útjuk tulajdonképpeni céljával. Puszta kézzel ha hozzányúlna, agyonüti a villamos áram! - De aztóífmindenféle jutott még eszébe - kitépett fák, mikkel fel lehet érni a pózna^fetejéig -, s elkomolyodott. A nap forrón síttötC kongó léptek visszhangosan szálltak át a néptelen utcák csendjén, s amir^acsapat áthaladt a háztömbök izzó kadáverei között, itt-ott kinyíltak az aMakok, s a délutáni melegben szundikáló hálósipkás emberek álmos arcai jejprírek meg álmélkodva fejeik felett. Keserű látvány annak, ki halálára készülődik, s Kónya valami fojtott düht érzett a polgári jóllakottság és elégeddtaég c zsíros jelenetein. Lehajtott fejjel 3 vÍ33zahúzódzkodva tűntek cl.)