Déry Tibor: Különös árverés. Regények 1920–1942. Ein Fremder (Déry Archívum 4. Petőfi Irodalmi Múzeum és Kortárs Irodalmi Központ, Budapest, 1999)
át házról házra, utcáról utcára adatva tovább a hírt, hogy a gyerekeket egyelőre az iskolában tartják s (miután különben is, úgyszólván) minthogy az egész városban tökéletes csend uralkodott - senkit sem lehetett látni az utcán, s csak a nap sütött (szelíd zenével) szelíden a rügyező fákra -, az emberek lassanként megnyugodtak, s kedélyes megadással várták a furcsa kaland végét. Nem így a külvárosnak azokban a részeiben, mik színterévé lettek a szabadjára bocsátott lélek vad kalandjainak. E kerületek lakói, kik mit sem tudtak a veszedelmes előzményekről, (mik nek) melyeknek híre csak (cl nem hihető) kósza pletykák alakjában, elszórva jutott el hozzájuk, ösztönösebb, megmagyarázhatatlanabb felelmet éreztek e furcsa fantom megjelenésén, mint a belsőbb városrészben lakók, kiknek nem sokkal többet jelentett a dolog, mint egyelőre még nem ismert eredetű kellemetlen kalandot s a közigazgatás egy újabb csődjét. De odakünn, ahol mint ketrecben, (föl és alá) bőgve, (és) mellét döngetve egyre járta az állat a napos és néptelen utcákat, s az emberek az alacsony ablakok mellett ülve, megrettenve lestek minden mozdulatát (és sepféfiyefekkej-ég knlyh"1iip»ln1d<iil fegy verkeztek fel nyyjnkíírmjlvm pillnii.illi.nl hi Iföyptl rrhrtő rettenetes támadása ellen) üdaTmrTegyre szorongóbb (3 fclŐ3cbb) lett a hangulat. A Petrezselyem utcába, mely görbén s szük (közökre összehúzódzkodva) félkörben vezetett el egy domb lába mentén, ért el legelőször az állat, s ez volt az az utca, melynek ablakait sorra betörte rettenetes öklével. Ebédidő lévén, mindenki odahaza volt, az udvarra néző konyhákban ültek a családok, s legtöbbjük csak az üvegcserepek csörrenésére lett figyelmes (és az utcán vágtató dühöngő jelenesre). Beszaladtak a szobába, s a félretolt csipkefüggönyök mögül, az ablakcserepek közt kihajolva, ajkukra fagyott a káromkodás: egy rőten lomposodó (irtózatos) magas (sátáni) alak ugrándozott, mint egy Utáni majom villámgyorsasággal a felfreccsenő sárban, h ázról há ^rn. tíínv? ( r p iu ^ fiatonként, mint gépfeg yver tüT lríitöl vngnrtrnlr ntjn nyomán az ablakcserepek CUM pattanással a földre.) (Az állat arcát szerencsére senki se látta. Dc mikor bosszújajmjyéubcvé gezve az utca végére ért, s boltozatos melléből, imjrtjold--a4aTtI^ okon át eldördült előbb tompán, tejejäj4aknmiiaf majd egyre dühösebben s hörögve irtózatos böjnJiöiéseTTIz^mberek hátratántorodtak, s befedték szemüketEz^3z--errJu r aT^mberi ordítás volt - egy halálán levő férfi hipertrófiás Kongja a kín zengő Jákob létráján kapaszkodva ki jcgc3 poklaiból.) Egész délután a városnak ezen a kis, (leg)félreeső(be) részén vándorolt ide s tova, a Petrezselyem utcán s az ezt környékező néhány útvonalon. Estefelé, hogy sötétedni kezdett, új irányba csapott, megkerülte a tölgyek lombját, s egyenesen a református templomnak tartott. Tanúk állítása szerint soká gubbasztott mozdulatlanul a torony tövében, föl-fólnézve rá, s bámulva őserdőkre
