Déry Tibor: Különös árverés. Regények 1920–1942. Ein Fremder (Déry Archívum 4. Petőfi Irodalmi Múzeum és Kortárs Irodalmi Központ, Budapest, 1999)

emlékeztető magasságát. Azután hirtelen kiegyenesedett, kongó mellére csapott öklével, s felbőgve, a csúcsíves ablak párkányára vetette magát. Ennél magasabbra nem jutott. (Dc soká maradt ezen a helyen, háttal JojxJul^OL-az utcának, s szögletes koponyáját az ablak vasrácsán^koámaszTvT^á^lt bele a templom sötétlő belsejébe^VaJami-étte^ is hallatott egyesek állítása szerinL-jnjrjtí^^ fújna egy rekedt trombitán, s karjait ide-oda talgcTtFhangja taktusára.) Körülbelül hét óra tájban a város másik végén tűnt fel, nyugtalanul rohanva egyik utcából a másikba. Egy kalapot kerített valahonnét, s kezével egyre ide-oda lengetve, mintha nem tudna mit kezdeni vele, sokáig nézte furcsán meredő szemeivel - végül is megunva, egy rántással kettétépte. Nem bírt viszszaemlékezni rá, hogy mire is való tulajdonképp. E kerület egyik utcájában egy öreg néni találkozott vele, az egyeden emberi lény tán a városkában, ki létezéséről még nem szerzett tudomást - süketen, árván élt egy magányos házikóban, s épp bevásárlásra indult, mikor az állat útjába került. Javában csodálkozott már azon, hogy az összes üzletek zárva, a redőnyök leeresztve, s hogy senkit se lát az utcán - mikor hirtelen megpillantotta az ugrándozva közeledő ember formájú (hosszú szőrű) lényt - megállt, s száját kitárva a szívéhez kapott. Az állat egyenesen nekitartott, az emeleti ablakokból rémült kiáltásokkal s integetéssel figyelték az elkerülhetetlennek látszó katasztrófát. De semmi sem történt. Mozdulatlanul álltak egymással szemben, a néni buzgón vetette a keresztet, miközben fogatlan nyálazó szája hangtalanul mozgott, s apróra összehúzódzkodva remegő fejjel nézett fel hórihorgas ellenfelére. Jó néhány percig maradtak e kokett szituációban, mígnem az állat - nyilván elbátortalanodva a helyzet reménytelenségétől, hirtelen mozdulattal keresztül nem ugrott a (sipítva) megbicsakló nénikén s himbáló futásban tova nem tűnt a girbe-gurba házak között. - Szelíd állat! - állapították meg némi megkönnyebbüléssel a város lakói, s ablakaikat jól bereteszelve ismét díványaikra vonultak vissza. - Nem szabad felingerelni, akkor nem bánt senkit - volt a végső vélemény. - No igen! De akkor hogyan szabadulnak meg tőle, elvégre virilistának nem nagyon alkalmas ... Mint jól szituált s kövér polgárhoz illik, viselkedésükben továbbra is a legmesszemenőbb óvatosságot tanúsították s csak véleményeikkel lengtek kissé szabadabb a szabálytalanabb régiók felé, azt a látszatot keltve, mintha a testiségükre rakódott tejfehér zsírréteg (ugyan) távolról sem akadályozná őket gondolataiknak nemesen (emberi,) anyagiatlan szárnyalásában. (- idea és tett egyet jelentvén számúiéra mindörökké.)