Déry Tibor: Knockout úr útijegyzetei. Elbeszélések 1930–1942. Erzählungen aus den Reiseerlebnisse des Mr. Knockout (Déry Archívum 3. Petőfi Irodalmi Múzeum, Budapest, 1998)

Itthon

nája és húsz évvel fiatalabb, megkínálja őket és utána, szomorú eset, maga is elkezd bálozni reggelig. Én azonban már csak elszundítok, kérem! A kertész már a pázsit túlsó végén járt, bement a garázsba, kihozta a nyírógépet, az egyik rózsatőnél motoszkált egy ideig s mire félóra múlva újra az üvegház elé került, az öreg még mindig éjféli álmait motyogta. - Hopp öreg - mondta a kertész -, most már menjen a dolgára! Szűcs éjszakára kapott szállást az üvegházban, de reggelenkint, mire a tulajdonosok kijöttek a kertbe reggelizni, eltűnt mint egy szétfoszló nyári felhő. Napnyugtáig, amikor ismét hazajöhetett, lassan telt az idő. Hol itt, hol ott bukkant fel a Farkasrét apró, nagyobbára újjonan épült házai között, fekete nadrágban, fekete felöltőjében s fekete pörge kalapját udvariasan megemelve, csendesen beköszönt az egyik vagy másik konyhaablakon. - Szomorú eset, itt vagyok megint! - mondta vidoran, ha néhány percnyi szótlan álldogálás után a cseléd szeme véletlenül rátévedt. Mielőtt nekilátott a kinyújtott tál főzeléknek, csíptetőjét az orrára tette s egy ideig rosszkedvűen nézegette az ételt. Megint csak krumplifőzelék, szomorú eset! - gúnyolódott a kis cseléd az ablak mögött s csendesen kacagott az öreg epésen összeráncolt orrán. - Nálunk mindig csak krumpli van, Szűcs bácsi! - Hol szednek ennyi krumplit? - mormogta az öreg. - Nem kell? Szűcs visszaadta a tányért. - Nem - mondta. - Szomorú eset, nem vagyok én disznó! Úgy osztotta be a Farkasrétet, hogy hetenkint legföljebb, ha kétszer látogatott el ugyanabba a konyhába. Egyszer napjában evett, délben kettő és négy óra között. Voltak házak, ahol húsmaradékot is kapott. Néha este is feltűnt egy-egy konyhaablak alatt, de ilyenkor legföljebb, ha egy pohár vizet kért, vagy egy karéj kenyeret. - Rosszul alszom, ha zsírosat eszek este - mondta s úgy elfintorította arcát, hogy a cselédek csiklandósan nevetni kezdtek s becsapták orra előtt az ablakot. - Csúnya kisasszonyok! - morogta az öreg. A holdfényben táncoló egereire gondolt. A szomszéd ház konyhaablaka alatt, mely az utcára nyílt, egy hét-nyolcéves gyereket pillantott meg, amint épp benyúlt az ablakon s egy üres tányért helyezett el a párkányra. Az öreg felágaskodott, majd lábujhegyen megindult a ház felé. A gyerek háta mögé kerülve, megállt a sövény mellett s orrát ráncolva figyelni kezdett. Úgy helyezkedett el, hogy a ház ablakából ne láthassák meg. A kis Jóska vékony, elnyúló hangon hálaéneket zengett az ablak alatt. Amikor néhány perc múlva befejezte a dalt s kilépett az utcára, az öreg eléjeállt. - Mit adtak? - kérdezte dühtől reszkető hangon.