Déry Tibor: Knockout úr útijegyzetei. Elbeszélések 1930–1942. Erzählungen aus den Reiseerlebnisse des Mr. Knockout (Déry Archívum 3. Petőfi Irodalmi Múzeum, Budapest, 1998)
Knockout úr útijegyzete
volt épp, hogy reggelizni kezd, amikor a lencse fénykörébe került. Egyikük tiltakozón emelte föl a kezét, hátrafordított fejjel kémlelve az erdei utat, mintha onnét halottá volna az exponáló kattanását. Egy másik fiatal férfi előrehajolt, kezével szelet kenyeret vitt volna most már örökre megdermedt, nyitott szája felé. Egy fiatalasszony átkarolta épp a férje nyakát, száját kínálta neki - félútig jutván ezzel. Mögöttük fehérbe öltözött kislányok a legkülönbözőbb testhelyzetben; egyikük keze fején jókora gumilabda egyensúlyozott most már, szemközt hiába várta magasba csapott két karral egy cigány fiú, jöjjön már az elkapnivaló. Mereven elnyújtott testtel állt, „repült" a háttérben egy orosz agár. Gladys nem soká bírta a látványt. Hirtelen az az érzése támadt, hogy valami képes újság óriásivá növesztett hasábjai közé tévedt, s egy amatőr fotós felvételei között lapozgat. A megmeredt lombból nyomdafesték szaga szállt, facsarta orrát. Sebtén megfordult, ment tovább az eleven tenger felé, amely élő acélkékséggel villogott szemébe a fák résein keresztül. Amikor aztán az ugrásra kész kisbárány alakját is meglátta, s arrébb az őt kereső-kutató Clive holt-derengését, könny szökött a szemébe. De nyomban erőt vett magán, halkan szipákolva, mégis eltökélten ment útján tovább. A városban egy újabb tekercs filmet vásárolt, a régit átadta egy fényképésznek, hogy hívja elő. Már négy óra volt, s ha el akarta érni a vonatot, mellyel a hadügyminiszter érkezik, nem volt sok ideje. Mert úgy döntött naiv kis szívében, hogy ezt a hadügyminisztert, de minden ország miden hadügyminiszterét - fotóalbumba zárja; s gyűjteményét addig frissíti, fejleszti velük, amíg senki ne meri vállalni e veszélyes posztot, és a hadügyminiszterek eltűnésével a hadügyi tárca s lényege is eltűnik a világról. Holtsápadtan lépett a napsütötte peronra, melyen szabályos távolságokra egymástól kókuszpálma-koronák imbolyogtak. Pár lépéssel a sínek mögött már ott hullámzott-Iocsogott a kőgátak mögött a Földközi-tenger kék vize. A peron lassan megélénkült, szállodai alkalmazottak érkeztek hatalmas poggyászokkal, mély álmából ébredezni kezdett a citromszörpárusnő, s az indóház egyetlen hordárja is feltette piros sapkáját. Majd Gladys megpillantotta az öböl csillogó-villogó túlsó szárán a pálmák alatt feketéllve közeledő vonatszerelvényt. Össze kellett harapnia száját, el ne ájuljon oly mondhatatlan izgalom járta át. Aztán, mintha álmában esne meg vele, meghallotta már a kerekek dübörgését is, arcába vad füstfoszlányok csaptak, s ő maga félájultan végre lekattintotta a szalonkocsijából éppen kilépő minisztert... Visszaúton az erdő felé, Gladys még egyszer végiggondolta a történteket. Az, hogy a miniszter lefényképezése kudarccal végződött: hogy az „elkapott" férfi rendületlenül folytatta útját, miután a szerelvényt, elhagyta - egyetlen körülménnyel volt csak magyarázható. Az az erő, mely a természetet papírrá,
