Déry Tibor: Knockout úr útijegyzetei. Elbeszélések 1930–1942. Erzählungen aus den Reiseerlebnisse des Mr. Knockout (Déry Archívum 3. Petőfi Irodalmi Múzeum, Budapest, 1998)
Knockout úr útijegyzete
a lelket árnnyá, a valóságot látszattá változtatta, nem az ö Kodakjának lencséjében rejlett, hanem az előző filmtekercsben. Miután ezzel végzett, e kísértethistóriának is vége lett, elszállt az ő borzongató, riasztóan felelősségteljes hatalma. Némi megkönnyebbülést érzett. De ahogy leszegett fejjel az erdő imbolygó árnyai közé lépett és elhaladt Clive élettelen viaszfigurája mellett, titkos borzadály fogta el. Szerelmesének elveszítése mit sem jelentett volna, ha egy világot nyer ezen az áron; emez ellenérték híján azonban oly rettenetes volt az egész, mint egy visszavonhatatlan szerencsétlenség. Ott állt hát Gladys, az ő szörnyűséges képeskönyvlapjai között, nincs bennük semmi összefüggés, semmiféle erkölcsi tanulság, s ő nem tud mit kezdeni velük. Ostobának érezte magát, szeszélyesnek, mint a halál. Melyet hőn áhított volna magának is. Hűvös lett, a nap bíborban izzott a tenger fölött; Gladys pedig letelepedett egy kidöntött fatörzsre, és cigarettára gyújtott. Majd ugyanazzal a gyufával szórakozottan, de minden sejtelem nélkül - lángra lobbantotta a tekercsnyi negatívot, az első felvételekét. Ahogy a tüz emészteni kezdte a keskeny kis celluloid kockát, Gladys döbbenve látta, hogy a kis bárány az eperbokorban hirtelen megelevenedik, fölemelt lábát lassan leteszi a földre. A következő pillanatban jóleső bégetés közepette leszegte fejét és bekapott egy ízes fűcsomót. Hamarosan e rémmese utolsó nyomai is eltűntek. Gladys kimondhatatlanul boldog volt; mert a nők messze előbbrevalónak érzik, hogy életet adjanak, semmint, hogy elvegyenek. Amikor a Clive-negatívot meggyújtotta, szíve vadul vert. Mint mikor egy asszony az elkövetkező szülésre gondol. S Clive perdült egyet a tengelye körül, megállt, kicsit ingadozva még, majd fejét roszszallóan csóválva megjegyezte: - Hello Gladys, hol voltál? - Aztán lassú léptekkel elindult feléje. - Nem tudom, miért fáj úgy a jobb karom - panaszolta Clive mogorván, majd kinézett a tenger felé, amely az erdő túloldalán, a lemenő nap visszfényében pirosan csillogott, mint egy rózsaszirom.
