Déry Tibor: Knockout úr útijegyzetei. Elbeszélések 1930–1942. Erzählungen aus den Reiseerlebnisse des Mr. Knockout (Déry Archívum 3. Petőfi Irodalmi Múzeum, Budapest, 1998)

Knockout úr útijegyzete

szemmel nézte a két zsánerképet, a naiv alakzatokat, melyeket ő a természetbe így belefotografált. Surrogott körötte az erdő, minden élénk volt, csak az a két idegen test állt ott a láthatatlan keretekben kifejezéstelenül; élettelenek az általános elevenségben. Gladys Clive ábrázolatának az arcába tekintett; és csaknem rosszul lett a gondolattól, hogy a férfi most már örökké így marad itt, viaszbábként, a sötét erdőben, s keresni fogja őt. Kodakját magához szorítva rohanni kezdett, ahogy csak a lába bírta, be az erdőbe, még mélyebbre. Jó időbe telt, míg végre oszlani kezdett benne az első, nyomasztó élmény hatása. Ám egy-két óra múlva a pokoli riadalom - emésztő kíváncsisággá változott. Mint egy izgatott gyerek, aki ki szeremé próbálni az új játékot, belevetette magát a kaland karjaiba, és tíz lázas perc alatt elkattintgatta azt a hat kockát, mely még a gépben volt. Most aztán ott feküdt behunyt szemmel egy mimózabokor tövében, próbálván rendet tenni kusza gondolatai között. Szívecskéje tele volt önzetlen érzelmekkel. Mivel fiatal volt és szép is, meg fantáziátlan polgári környezetben élt mindig, - kevés teljesületlen vágya maradt, s nem fáradt benne hamis becsvágy sem. Napnál világosabb volt számára, hogy az idegen erőt nem használhatja önösen, a maga céljaira - hisz az visszaélés volna. S ahogy délután a hotel felé visszaindult, már tisztázta is magában jövőbeli igyekezetének körvonalait. Ugyanazon az úton ment, mint amelyiken jött, hogy még egyszer láthassa délelőtti nyolc felvételének eredményeit. A legtöbbjük tájkép volt, gyakorlatlan kéz beállítása mind, romantikus hangulatú, már amilyen egy ifjú leányszív. A strand felé vezető út oldalán álltak - s köröttük tovább surrogotthullámzott a természet. Itt egy lepke állt röptében örökre; rosszul megvilágítva függött egy vadrózsabokor felett, hiába fújta körül heves szél a képkockát. Néhány lépéssel odébb ugyanilyen némaságban ült ferde ágán egy varjú, meglendített szárnnyal, felemelt fél lábbal; elveszítette az egyensúlyát, mégsem pottyant le a felé ferdén odakínálkozó földre. Gladys, szívében baljós érzéssel, gyorsan futásnak eredt. Napsütötte rétre érkezett, melynek egyik sarkában ólomszín négyszög csillogott, abban méhek megmerevített raja. A fiatal lány megállt, feszülten nézte egy tovahúzó felhő árnyát, mely a rétet lassan végigsöpörte. Ahogy a felhőárnyék a szürke négyszögre ért, feltüremlett, magasabbra nyomódott, mintha láthatatlan falba ütközne; a méhek is eltűntek a sötétségben. Amikor ismét előkerültek, Gladys folytatta útját. Magas legyezőpálma alatt készített az imént egy felvételt, mely a legbünösebbnek minősülhetett. Még első bódulatában cselekedett így, zsenge lelkesüléssel, lelkifurdalás nélkül, s a másodpercnek mindössze egy-ötvened része alatt. Most némán, kicsit elsápadva állt meg, s egy fatörzsnek dőlve szemlélte az előtte dermedező jelenetet. A fiatalok társasága, melyet megörökített, azon