Déry Tibor: Knockout úr útijegyzetei. Elbeszélések 1930–1942. Erzählungen aus den Reiseerlebnisse des Mr. Knockout (Déry Archívum 3. Petőfi Irodalmi Múzeum, Budapest, 1998)
Knockout úr útijegyzete
de az állat meg se moccant. Lábújhegyen közelített hozzá, kicsit előrehajolva, mégis visszafogottan, szinte hátrálva; a tétovaság kecses leányszobraként. Nem tudatosult benne azonnal, mi is a rendetlenség, amit eleinte csak érzékeivel fogott fel. Olyan volt az egész, mintha egy darabka természet - mint később megállapíthatta, pontosan egy négyszögnyi darabka - hirtelen megmerevedett volna, halott négyszög, kivágva az eleven környezetből. A fü dermedten meredt az égnek, holott a négyszögön kívül igenis élénken lengett a szélben, az eperbokor és az előtte moccanatlanul álló bárány egyszeriben élettelennek tünt, akár egy pedánsan festett olajkép két „szereplője"; zsanér csendélet, körötte az áramló natura. Gladys kényszeredetten elmosolyodott. Szívesen megérintette volna a bárányt, ám kinyújtott mutatóujját az utolsó pillanatban félénken visszahúzta. Olyan volt ez a látvány, mintha a kiemelt négyszögben elszürkült, papírrá hüvösült volna a levegő. - Clive - kiáltotta -, gyere ide, gyorsan! - De Clive nem felelt. Gladys hátranézett: barátja még mindig ott állt a fiatal fenyőnél, ugyanabban a sárga fénytócsában, kezét ernyőként emelve szeme elé s az erdőt figyelve. - De Clive! - kiáltotta megriadva Gladys. - Kit keresel? - Nevetséges látvány volt a fiatal férfi, ahogy ott áll, mintha vitorlás hajó parancsnoki hídjáról kutatná tekintetével a láthatárt, a viharzó tengert; pontosan a derék hajós szimbóluma volt így. - Hát örökre ebben a fantáziátlan tartásban akar szórakozatni engem? - gondolta Gladys. Kitárt karral szaladt kedvese felé. Két lépésre volt tőle, akkor felkiáltott, térdre hullt. Clive nem mozdult, csak nézett, keze ernyőként a szeme előtt, bámult a viharos, tág világba. Mögötte a fiatal fenyő, melyet íj íveként hajlított meg a szél, nem tért vissza egyenes tartásba, a fü sem emelkedett fel; egy levél, mely leszállni készült ágáról, arrébb, megállt a levegőben, a kép középterében, mint egy fekete tű. Nem moccant a teli fényben. Gladys szeme tágra meredt, így nézett, így értette meg, mi is történt: az eleven természet a fényképezőgép lencséjének bűvöletére képpé változott. S ő így csakugyan megörökítette emlékeit. Ahogy az álmok fordított világában ösztönösen kifordítja valaki az élet logikáját is, s ekképp igazodik el, - így tudta meg Gladys, de azonnal, mi is az ő való viszonya most a külvilággal. Bájos fejecskéje nemcsak kívül tündökölt napfényszőkén, de agya is világos volt benn; jellemét sportok edzették, fegyelmezték. Már az első pillanatban, ahogy ott térdepelt, tudatosult benne az esemény egész hordereje, ám közben nem kerülte el figyelmét az sem, hogy esése közben elszakadt a harisnyája. Ennek a gyors felfogóképességnek köszönhette, hogy Clive elvesztése nyomán szinte már a következő pillanatban sem érzett semmi fájdalmat, igen, annyira lenyűgözte az a roppant hatalom amely - íme - a kezében volt. Sós szellő jött a tenger felől, Gladys szép kék szemébe homokot hordott. Távoli faluból kakas kukorékolását halottá. Felállt, továbbra is tágra nyílt
