Déry Tibor: Knockout úr útijegyzetei. Elbeszélések 1930–1942. Erzählungen aus den Reiseerlebnisse des Mr. Knockout (Déry Archívum 3. Petőfi Irodalmi Múzeum, Budapest, 1998)
A szórakozott ember
teljesen elfedje, s tettetett gondtalansággal néz körül, miközben cigarettára gyújt, hogy ha mégis akadna járókelő, aki figyeli, hogy tudja, miért állt meg... De ilyen járókelő nincs, az utca egész üres, a gázlámpák pislognak, csend van, csak egy közeli ablak mögül hallatszik kutyaugatás. Lehajol, felveszi, zsebreteszi a tárcát, lassan továbbmegy. Lehet, hogy nincs benne egy fillér sem. De ebben nem hisz. Mikor legutoljára foglakozott azzal a gondolattal, hogy tárcát fog találni az utcán, úgy képzelte, hogy 1600 pengő lesz benne. Ennek két vagy három napja, este, lefekvéskor. Meg van róla győződve, hogy 1600 pengő lesz a tárcában... Homlokáról gyöngyözik a verejték, ha egyébként nem is látszik meg rajta semmiben, hogy izgatott. Fütyörészik; ugyanazt a dallamot, amit az előbb hallott. Kitől is? Mikor?... Egy háttól, akiből kiesett egy tárca. Amikor tíz perccel később meggyőződött róla, hogy tizenhat százas van a tárcában, semmit sem volt meglepve. Visszatette a pénzt, ugyanabba a rekeszbe, amelyben feküdt, a névjegyekkel, minden egyéb iratot is pontosan a régi helyére s ezzel végérvényesen el is döntötte a kérdést, amely már vagy harminc éve foglalkoztatja elméletileg, hogy - ha tárcát talál az utcán - benne hagyja-e a pénzt, s az iratokat, hogy - ha mégis fúlöncsípnék, - azt mondhassa, be akarta szolgáltatni a rendőrségnek (?), vagy pedig dobja el rögtön a tárcát s a pénzt tegye át a sajátjába... Gyáva volt s az első megoldást választotta. Mert hátha történik még valami! A kocsma különszobájában ül, piros abroszos asztal mellett, pohár sör előtte. Senki nincs a szobában. Az asztalra, a pohár sör köré három légy telepszik, fel-alá szaladgálnak a piros abroszon, néha megállnak a pléhtányéron, egy kis sörtócsa előtt s nagyokat húznak. Fél óráig nézi őket. Az egyiket Demosthenesnek hívják. - Polgártárs! - mondja s hátsó lábait gyorsan egymáshoz dörgöli, mintha lelkesedést akarna önteni hallgatójába, - harminc évi becsületes munka végre elnyerte méltó jutalmát. Amidőn... - Hagyjuk a frázisokat! - mondja az ember. - Feleljen: loptam-e én már valaha életemben? Nem - mondja Demosthenes. - Feleljen: kaptam-e én már ajándékot valaha életemben? - Nem - mondja Demosthenes. - De igen - mondja a második légy, akit Josephinenek hívnak, mint egykor Napoleon feleségét -, de igen! 25 éves szolgálati jubileuma alkalmából ezüst cigarettatárcát kapott kartásaitól. Az nem számít - mondja az ember ingerülten. - Goethe úr, önhöz fordulok: akinek életében nem volt egy szerencsés pillanata, nincs annak joga egyszer megtagadni lelkiismeretét és elfogadni, amit az istenek nyújtanak adakozó kézzel! - Feszült kíváncsisággal nézi Goethé-t, aki felszáll a sörös pohár szélére és ott klasszikus derűvel zümmög. - Igen - mondja Demosthenes -, Ön 30 éve dolgozik az adóhivatalnál, az előléptetéseknél, ha csak lehetett, kikerülték, soha nem örökölt senkitől semmit, soha betegszabadságot nem kapott, sorsjegyen nem nyert, nyári szabadságát Pesten töltötte, színházba szabadjegyet
