Déry Tibor: Knockout úr útijegyzetei. Elbeszélések 1930–1942. Erzählungen aus den Reiseerlebnisse des Mr. Knockout (Déry Archívum 3. Petőfi Irodalmi Múzeum, Budapest, 1998)

Előszó

Az ilyenformán egymás mellé sorakozó 33 elbeszélés négy, egymástól jól elkülönülő ciklusra tagolódik. Az elsőben - A szórakozott ember címűben az évtized legelejének, a másodikban a berlini éveknek a termése található; amit Itthon címmel a már a hazai élményeket hordozó írásművek zárnak. Mindezt két, műfajilag is elkülöníthető filmnovella teszi teljessé. Külön kell szórnunk a berlini ciklusról, amelynek elnevezése magától az írótól származik, aki több ízben is alcímként használta a Knockout úr útijegyzetei megjelölést az ekkortájt keletkezett elbeszéléseinél. A főhős neve némileg félrevezető: távolról sem félelmetes, jobb- vagy balhorgokat osztogató egyéniség. Épp ellenkezőleg: csetlik-botlik az életben, a knockoutoló ütéseket ő maga kapja a tapasztalatlanságára rájátszó körülményektől. Kötetünk második fele a német szövegeket tartalmazza. Ugyanúgy, mint a Kék üvegfigurák esetében ezúttal is abból indultunk ki, hogy - függetlenül attól: fordításról vagy eredeti műről van-e szó - Déry írásainak ez a tartománya is az életmű szerves része; következésképp joggal és okkal emelhető be archívumunkba. Kötetünk első részével összehasonlítva tartalma több és kevesebb is annál. Annyival több, amennyiben közli azoknak az elbeszéléseknek is a fordítását, amelyek benne vannak a Theokritosz Újpesten kötetében, de szükségszerűen kimaradtak jelen összesítésünkből. Kevesebbnek viszont azért mondhatjuk, mert e 33 müvet számláló gyűjteményből csak azt ismétli meg, ami németül is elkészült. (így például - egy kivételével - hiányzik belőle A szórakozott ember ciklusa.) Szövegközléseink technikájában követjük azt a gyakorlatot, amely már az előző kötetek sajtó alá rendezése során kialakult. Lényege, hogy az esetleg két vagy több változatban ránk maradt szövegeknél igyekszünk megállapítani létrejöttük időrendjét. Az utolsó kéz általánosan elfogadott elvét követve mindig a legutolsó változatot emeljük ki, ám szedésében - zárójelbe tett (és a végső megoldás elé vetített) szavakkal, illetve mondatokkal - igyekszünk tipográfiailag is láthatóvá tenni az alkotó folyamatot, illetve a stilisztikai javításokat. Az előző kötettel szemben csupán annyiban tértünk el, hogy az elhagyott - és zárójelbe tett - részeket, a jobb áttekinthetőség érdekében minden esetben át is húztuk; megkülönböztetve ezzel saját zárójeleinket az író által itt-ott eredetileg is használtaktól. Az elbeszéléseket megelőző rövid bevezetésekben megadjuk a közlések bibliográfiai adatait, vagy azok hiányában a közlésünk alapját képező kézirat, illetve gépirat forrását. Ez utóbbiak túlnyomó többsége a Magyar Irodalmi Múzeum kézirattárában található; amennyiben azonban a kérdéses darab magántulajdonban van, erre felhívjuk a figyelmet. - A bevezető nagyobbik részét a tárgyi és életrajzi vonatkozások alkotják, amelyek megkísérlik feltárni az írásművek létrejöttének körülményeit és összefüggéseit. (Kötetünk német felé-