Déry Tibor: Knockout úr útijegyzetei. Elbeszélések 1930–1942. Erzählungen aus den Reiseerlebnisse des Mr. Knockout (Déry Archívum 3. Petőfi Irodalmi Múzeum, Budapest, 1998)

Itthon

mellett, s letelepszik egy üres helyre. Ama kurta pillanat, míg elhalad, elegendő, hogy három pár kar - visszafogott tisztelettel - ösztönösen is szorosabbra fonódjon a térdeikre, s szerző - aki az Andrássy úton született - ugyanilyen ösztönösséggel lengesse tovább a lábát. Eltelik pár másodperc, a derék ember elsápad. Gyűlöli a három szegényt, mert évszázados megaláztatások emlékei élnek bennük szorongásként, gyűlöli önmagát is, mert - érdemtelenül - fölényben van velük szemben, gyűlöli a kivagyit, aki jelképpé válik, s közben semmit nem vesz észre az egészből. Hazaúton sorok írója messziről megpillantja szeretett nagynénikéinek egyikét, N. nénit, aki - épp felépülve náthájából - következő náthája felé tart. Egyik kezében súlyos csomag, a másikban még vaskosabb levél, mindkettő jó szíve ajándéka. A derék ember utána pillant, amint a néni épp befordul a sarkon, és arra gondol: ha én 25 év múlva ilyen erős lennék, ilyen életvidám... Csalás Siet haza, mert hatra jelentkezett be hozzá a fiatal író, B. Aki is olvasta a derék ember egyik regényét, s most erről a műről beszélni akar vele. A szerző inkább a regényén szeremé tovább dolgozni, s nem beszélgetni róla, ám ezt az oly nagyon kedves megkeresést nem utasíthatja el. Tíz percig beszélnek a regényről. Tíz perc múlva a fiatal író, B. előhúzza a zsebéből a saját kéziratát, átnyújtja a derék embernek. Ez másfél órát olvas. És olvas. Akkor fáradtság jeleit mutatja, ám a vendég egyre újabb kéziratokat varázsol elő. Nyolckor végre elmegy, valami előadásra hivatalos. A szerző a Duna-partra megy, hogy levegőhöz jusson. Kimerülten, de jókedvűen nézi az alacsony téli eget, mely is - lelógó kuliszsza - a saját szerepével van elfoglalva, mit sem tud emberi furfangokról. Otthon szerző megnézi délutáni postáját: kéziratok Erdélyből, kéréssel, írna róluk beható kritikát. Bor, nő és irónia Este találkája van, méghozzá a fiatal Z.-vel, aki kedves, sok-sok éves barátnéja. Csatlakozik hozzájuk S., a fiatal költő, hármasban mennek egy kocsmába. A kocsma a Duna-parton van, a víz felett terjengő köd benyomul az ajtón, az ablakréseken, ott van az alacsony, fakón megvilágított helyiségben. Horgonyzó hajók osztrák s szerb matrózai ülik körül az asztalokat, páran a pléhborítású pultnál állnak, három vénséges arcú zenész szorgoskodik játékával. Vízcseppek hullnak a kömennyezetről. A mennyezet felett villamosok futnak, fülsiketítő a kocsik lármája. A vendégek meggyötört idegei ellenére: elbűvölő kis kocsma.