Déry Tibor: Kék üvegfigurák. Elbeszélések 1920–1929. Versek 1916–1937 (Déry Archívum 2. Magyar Irodalmi Múzeum, Budapest, 1998)

Elbeszélések

lélegzetét visszafojtva fülelt. De úgy látszik csalódott, mert mindannyiszor újra rákezdett az ugrándozásra. Tikkasztó forrón sütött a nap, a szélverte por fullasztóan telítette a levegőt. A kisfiú arcáról már csöpögött az izzadtság, de azért lankadatlanul tovább ugrándozott, félve visszatekintgetett az ajtó felé. Hirtelen émelyegni kezdett a gyomra, halántékán szúró fájdalmat érzett. Ijedten megállt. Sipkája a földre esett, lassan, fáradtan emelte fel. Most megkondult a templomharang, a kisfiú számolta az ütéseket: egy óra volt. Ilyenkor már ebédelnek. Tehát lassan megindult a kapu felé. A szomszéd ház előtt apró, tüskés szőrű komondor feküdt láncon. Utálta a piszkos állatot s valahányszor elment a kapu előtt, néhány hegyes kaviccsal jól oldalba vágta. A pára prüszkölt, vonított, de mert kurta láncra volt fogva s háza se volt, hát nem menekülhetett. Vadul ide-oda ugrándozott, a földre feküdt, remegő testét kígyómódra hajlítgatta, szájából csöpögött a nyál. Ha messziről megérezte a kisfiú jöttét, rettentő félelmében vékony hangon zokogva vonított már akkor, mikor ez még csak az utca túlsó végén járt. S e messziről hangzó, neki szóló, utálatos vonítás, mindennapi fogadtatása, még csak jobban bőszítette. S bár már többször fogadta, hogy békében hagyja a ronda dögöt, sohasem állhatta meg, hogy egyet-kettőt a lába közé ne cserdítsen. Most is megütötte fülét a nyöszörgő szükölés. Lehajolt a földre, hogy kavics után nézzen, de azonnal, gyorsan visszaegyenesedett. - Jaj Istenem ... nem szabad az állatokat bántani ... hátha apa csak azért veszekszik mindig, mert ez a jó Isten büntetése, mert én mindig dobálom a Kuvaszt - rémült meg hirtelen. Gyorsan elhatározta, hogy befordul a mellékutcába s hátsó kapun került be a házba. így nem látja a Kuvaszt s nem kell megdobálni. S ekkor hirtelen eszébe jutott: a mellékutcán megy, nem a főutcán, a kiskapun lép be a házba, nem a fokapun s a cselédszobán és konyhán keresztül és nem az előszobán: tehát apa és anya nem veszekedhetnek majd egymással. Mert csak tiszta dolog: eddig a főkapun jött be mindig és mindig volt veszekedés, most egészen más úton kerül be, tehát odahaza sem lehet minden úgy, ahogy eddig volt, az út megváltozott, tehát odahaza is, meg kell változni valaminek, s csak úgy változhatik meg, hogy nem lesz veszekedés: - ez biztos, hogy nem lesz veszekedés. Boldogság fogta el szívét. Befordult a mellékutcába s a biztonság kedvéért, hogy nála minden megváltozzék, tehát odahaza is úgy legyen, fején a sipkát visszájára fordította s hogy még bizonyosabb lehessen a dolgában, a nadrágzsebek bélését is kihúzta s kívülről lelógatta. így tehát egészen megváltozott. Dobogó szívvel lépett a konyhaajtóhoz. Megállt előtte, még egyszer gyorsan összetette kezét s imádkozott.