Déry Tibor: Kék üvegfigurák. Elbeszélések 1920–1929. Versek 1916–1937 (Déry Archívum 2. Magyar Irodalmi Múzeum, Budapest, 1998)

Elbeszélések

Kábultan álltam egy darabig, haja illata, meleg széna illata szállt arcomba. S mire észhez tértem, már messze járt, csak vörös szoknyája csillogott ki a harmatnedves zöld közül. A járó-kelő parasztok ide-oda lökdöstek, végre letértem az út közepéről. Követtem Kriskát. Kanyargós volt az út, elvesztettem szem elöl. De mire a konyha elé értem, már ott volt, a nyitott ablakban állt és énekelt. Ezúttal kísérő nélkül tette meg az utat, tán ezért ért oda hamarabb: tán azért, mert nem beszélgetett el az úton. Zavartalanul fekhettem a bokrok mögött egész délelőtt, Kriska nem mozdult ki a kertből. Még négy nap van hátra, ... de nem is egészen négy nap ... mert hiszen kedden hajnalban ... azaz még hétfő éjjel utazunk ... vagy kedden éjjel? Nem akarok már sokáig élni. Istenem, de az a négy nap hadd múljon el baj nélkül... csak ezt kérem ... baj nélkül... Délben feltápászkodtam s elmentem a kantinba ebédért. Egy óra múlva már ismét helyemen voltam, vacsorával a zsebemben. Bora Gábris hangja hallatszott a kertből. Kriska az ablakon könyökölt, úgy beszélgettek egymással. A legény deszkát cipelt a vállán, az tehette, hogy csak tíz percig maradt ott, azután elbandukolt. Beszédjüket nem értettem, igaz, hogy nem is figyeltem rá. De nem volt nyugtom egész álló délután s bár félelemre mi okom sem volt, estefelé már szinte sírtam az ideges, zaklató türelmetlenségtől. S mélységes embergyűlölettel telt meg bensőm. A legények minduntalan visszatértek. Szűcs is közöttük volt s mindig egyenkint jöttek, megálltak a konyhaablak előtt, (hosszan) hosszasan elbeszélgettek. Igaz, hogy Kriska nem tehetett róla, eleget küldte őket, hogy dolga van, nem ér rá, de azért egyre jöttek, legalább tízen megfordultak ott a délután folyamán. Egyrészükct nem is ismertem. Egyszer kijött a pénztárosné a konyhába. Kriska visszahőkölt az ablakból s tisztán láttam, hogy úgy tett, mintha előzőleg is dolgozott volna, tettvett a szekrényben, kigyúlt arcát, zavart mozdulatait észrevehettem. A legény elosont, meghajolva a kerítés mögé. Perpatvar lármája hangzott a konyhából. Mit jelentett ez? Kriska szégyellte a legénnyel való beszédét? Titkolni való volt? Mi volt? Még egy nap ... hiszen kibírom, csak megvirrad még reggelre ... hallod-e? Szokatlanul korán végzett ma Kriska, tán hat óra sem volt, mikor útra készen végigment a kerten. Vártam egy ideig, azután nyomon követtem. Gyorsan lépkedett, egyszer se nézett hátra, úgyhogy harminc-negyven lépésnyire maradtam el csak mögötte.