Déry Tibor: Kék üvegfigurák. Elbeszélések 1920–1929. Versek 1916–1937 (Déry Archívum 2. Magyar Irodalmi Múzeum, Budapest, 1998)

Elbeszélések

Egyenesen lakásom felé tartott. Megdobbant a szívem. Hiszen mindig izgatott, elfogódott voltam, ha Kriska hozzám jött s valahányszor véletlenül találkoztam vele, elpirultam a hirtelen, szégyenlős örömtől. S most is, hogy biztosan tudtam, hogy ma este eljön, mintha váratlanul ért volna a boldog meglepetés, pirosra lobbant az arcom. Előresiettem s mire Kriska befordult az udvarba, már a tornácon át szobámba értem. A kis előszobaajtón át surrant be. De miért lihegett? Hiszen az előbb még nyugodt volt a lélegzete. - Jaj rózsám, mostig szaladtam, majd megszakadt a véknyam, csak hogy nálad lehessek mán - s rám borult, forró lélegzete arcomat csapkodta. Szélroham támadt, a tornácról muskátli szaga áramlott be a szobába. Hosszú, éles vonatfütty vágódott át a levegőn, nemsokára rá beremegett az induló vonat hörgő zakatolása. A poros országút vakító fehéren (világlott) világított be, fényében rezegve táncoltak a szúnyogok. S csend borult lassanként a vidékre, csendben ültem és figyeltem Kriskát. Még négy nap ... semmit sem tehetni, csak várni ... várni ... várni,... de hát mit is tehetnék ... csak várni,... de ha nem, hát Isten kegyelmezzen ... Haha ... kinek kegyelmezzen? Kinek? Kriska csacsogott, tett-vett a szobában, a tükör elé állt, haját igazgatta. Kinek kegyelmezzen? ... Szűcsnek ... Bora Gábrosnak ... Pálnak? ... Az egész falunak, ugye? Vagy tán nekem? ... Hiszen az mindegy ... - Ne vetkőzz, Kriska - szóltam rá. - Hát csukja be a spalétot, ha már olyan szégyenlős ... node hát induljon már. - Nem csukom be, de meg nem is vetkőzz. - Mi jutott eszibe ... hát minek jöttem? - kérdezte őszintén csodálkozva s térdemre ült. - Majd ha elutazunk s feleségül vettelek, szívem ... addig nem. így akarom s ... ne is ellenkezzél. Felállt s durcás arccal elhúzódott tőlem. Úgy hittem, hogy csak durcás arccal, de egyszerre csak kicsattant belőle a pulykaméreg. - Ugyan mit bolondítja az embert, ha eddig meg tudta anélkül is tenni, most ne tudná ... az ángya térdit bolondítsa ... ne engem. De hajthatatlan maradtam. Kriska dühe gyorsan lecsillapodott, szinte érthetetlen gyorsan, de ez akkor fel se tűnt nekem. Beszélgettem, repeső szível mondtam el neki az elutazás pontos részleteit, ő semmit sem felelt, csak fejét bólongatta csendesen. Még világos volt, tán hétre járt az idő, mikor elbúcsúzott.