Déry Tibor: Kék üvegfigurák. Elbeszélések 1920–1929. Versek 1916–1937 (Déry Archívum 2. Magyar Irodalmi Múzeum, Budapest, 1998)

Elbeszélések

- Hurkot a nyakába, Szűcs! - ordította, de addigra már visszafordultam és félreugorva, a rámtörő Szűcsre és egy ismeretlenre vaktában rásütöttem a pisztolyt. Vékony füst szállt a hold felé. Most kitört torkomból a hang. Rekedten rájuk ordítottam. - Lelőlek, kutyák! A két elülső megfordult s futásnak eredt. Bora Gábris mellettem állt, egy máglyának támaszkodott, kezét karjára szorítva. Dühtől eltorzult arccal meredtem rá, alatta hangosan cseppent a vér. Kísérője félszegen, karját lógatva állt mellette. Halálos izgalom vett erőt rajtam. Lábam remegett, kapkodva, nehezen szíttam a levegőt. Az elfutott legények lépései elhalkultak a távolban, a nehéz csendet csak Bora Gábris sziszegő lélegzete hasította. Szeme rámfénylett, ajaka leleffent. Alatta tócsába feketéllett a padló. Szívem kitágult, hirtelen végtelen szánalom töltött el. - Öljük ... öljük egymást ... miért? Hát miért? - dadogtam halkan s érthetetlen fájdalom markolta szívemet. Előreléptem, szinte önkívületben, elernyedt idegekkel, hogy nyakába boruljak Bora Gábrisnak. De vértelen, idegen arcát megpillantva, bántó szégyenérzet fogott el s csak kezemet nyújtottam feléje. Úgy nézett rám, mint a veszett kutya. - Elmenjen innét - sziszegte képéből kikelve -, mert úgy megütöm, hogy a holdra vicsorodik ... (reves) redves vigéc ... el innét! Megfordultam s lassan elmentem. Hűs szellő kerekedett, levetettem kabátomat s csak akkor vettem észre, hogy bal karomon véresen szakadt az ing. Bicska vágódott a húsba, de csak alacsonyra, a rákötött zsebkendőt is csak reggelre vérezte át. Nem üldöztek tovább, de nem is (bántottam) bántam volna. Zavartan, kábultan érkeztem haza. kiszáradt torokkal s mikor a zárban megcsikordult a kulcs, menekülve ugrottam szobámba. Ledültcm a díványra, úgy hittem, rengő vadordítás kél a levegőben, felébredt a falu s ezer torokból kiáltja a halált. - Ki az a Kriska? - kelt (a) fejemben a rémüldöző gondolat s Kriska nevetését hallottam, holttest büzet ereztem. Remegve feküdtem a díványon s csak virradatkor nyugodtam meg annyira, hogy lefeküdhettem az ágyba. De előbb elreteszeltem az ajtót és betettem a zsalukat. Kriska nevetését hallottam egyre. Feltem. Az esetnek nem kelt híre. senki sem jött cl, senki sem érdeklődött nálam. Hacsak a faluban nem terjedt el, mert a parasztok, úgy tetszett, gyűlölködve néztek. De nem bántam, hisz amúgy is csak ritkán találkoztam emberekkel. - Ki volt a két másik legény ... az is Kriska szeretője? - borzadtam fel álmomból reggel felé.