Déry Tibor: Kék üvegfigurák. Elbeszélések 1920–1929. Versek 1916–1937 (Déry Archívum 2. Magyar Irodalmi Múzeum, Budapest, 1998)

Elbeszélések

Gyávaságom megfélemlített. S mindennél jobban az a folyton erősbödő tudat ejtett kétségbe, hogy akármit tesz is Kriska, nem fogom sohasem elhagyni, nem tudok mellőle elszakadni. - De hiszen nem tett semmit... hiszen hü hozzám - kiáltoztam kétségbeesve. A hegyek távoli visszhangja ismételte a szót. Késő este tértem haza az erdőből, már teljesen besötétedett. Bekanyarodva a Maros hídjára, negyven-ötven lépésnyire mögöttem néhány sompolygó fekete alakot pillantottam meg. Nem gondoltam vele, de hogy el nem maradtak mellőlem, felkeltette figyelmemet. Még húszpercnyi utam volt hazáig. Átvágtam a telepen, a famáglyák közötti deszkaösvényen. Máskor is erre jártam, mi okom sem volt, hogy megszokott utamat elkerüljem. Óvatosságból ugyan hátranéztem egynéhányszor, de az alakok elmaradtak, semmi gyanúsat nem vettem észre. Egyszerre csak megdobbant a deszkaösvény, gyors léptek hangzottak mögöttem. Nem akartam hátranézni, de hogy megállapítsam, hányan jönnek, leléptem a deszkáról a mellette elvezető vágányok közötti puha földre s figyeltem a lépések zaját. De dobbanásuk megszűnt, alig hogy észrevették szándékomat. Vagy megálltak, vagy leléptek ők is a fűre. Nem néztem hátra, de akkor már tudtam, hogy ez nekem szól. Cigányokra gondoltam, kiknek pénzemre fáj a foguk s meggyorsítottam lépteimet. Szerencsére tiszta égen sütött a hold s így minden akadályt, úton fekvő deszkákat, kis villanyos vagonetteket simán, gyorsan elkerülhettem. Jobbrólbalról deszkamáglyákból épített szűk kis utcák nyíltak az ösvényre, mindegyikbe gyorsan beletekintettem, de szemem csak kevéssé hatolt át a sűrű sötétségen. Siettem, körülbelül ezer lépésnyire feküdt az éjjeli őr háza, közvetlenül mellette az állomás-épület. Eszembe jutott anyám és Kriska és hirtelen félteni kezdtem életemet. Minek kockáztassam ... cigányokkal verekedjek ... hiszen néhány nap múlva már elutazhatok Kriskával együtt - gondoltam. Kriska - újult fel bennem a szó és egyszerre rettentő, fojtogató gyanú ülepedett szívemre. Ezek Kriska szeretői. Megálltam. A rákövetkező pillanatban éles fütty szelte át az éji levegőt. Mögöttem futó lábak alatt megdobbant a padló, húsz lépésnyire két sötét alak ugrott elő egy magas rakás mögül. Nadrágzsebemből előrántottam a revolvert, elpattantottam a biztosítékot. Rögtön utána forró lehelet csapódott nyakamba, hasító fájdalom járta át bal karomat. - Nesze Kriskáért! - ordította Bora Gábris, de mindjárt utána felszisszenve hátratántorodott. Revolverem pattanva sült el, úgylátszik, eltaláltam.