Déry Tibor: Kék üvegfigurák. Elbeszélések 1920–1929. Versek 1916–1937 (Déry Archívum 2. Magyar Irodalmi Múzeum, Budapest, 1998)
Elbeszélések
- Kriska, figyelj ide: anyám életére esküszöm ... szent anyám életére ... a jövő héten egybekelünk, akármi történt is eddig. De mondd meg az igazat, Kriska ... mit beszéltetek múlt pénteken a Szűccsel. Akármi történt is köztetek, én nem bánom már, de mondd meg az igazat ... ne felelj még! Gondold meg ... mindent mondj el... én mindent elhiszek neked, de mondj igazat. Szent anyám életére esküszöm, akármi történt is, feleségül veszlek, de ha nem mondsz igazat, holnap elutazom és soha se látsz többé ... ne felelj még! ... Gondold meg! ... De Isten téged úgy éltessen, mondd az igazat. Remegő, el-elfúló hangon beszéltem s azután felálltam, elfordultam. De mindjárt rá megcsendült Kriska hangja: - Isten engem úgy segéljen, hogy tíz napja is már, hogy nem beszéltem Szűccsel. Átöleltem, úgy könyörögtem neki: - Kriska, ne hamarkodd cl a dolgot ... akármi történt is, nem bánom, de mondd az igazat ... hiszen nem baj, ha egyszer hazudtál is ... látod, hogy könyörgök ... ne tévessz meg. - Akkor pénteken még csak nem is láttam. S egyszerre sírva fakadt. Leesett az ágyra, egész teste remegett a görcsös sírástól. Álltam az ágy előtt, mosolygósra torzult arccal s néztem. - Mondd meg az igazat! - ordítottam rá s vállánál fogva felrántottam az ágyról. Rámborult, könnyei arcomat áztatták. - Ez az igazság - suttogta szakadozott hangon. Ellöktem magamtól s elfordultam. Leültem az ablak mellé, (és) vártam. Sírása végtelennek tetsző ideig zúgott fülembe. Mikor elhalkult, feltekintettem. A nyitott ajtó mellett állt. Arca veresre duzzadt. - Ez az igazság ... szerelmem - szólt hangosan -, dc engem nem lát többé soha. Kifordult az ajtón. Tán öt percig vártam, hogy visszatér. Lábam kimerevedett. Hirtelen fülembe zúgott a Maros. Felugrottam, átvetettem magam az ablakon s utánarohantam. Házuk előtt értem utol. Mikor átfogtam, arcomba vágta kezét. Kisétáltunk a Maros mellé. Csendesen zokogott egész idő alatt. - Ez az igazság ... édes szívem - ölelt át, mikor elváltunk. Lefeküdtem. S most már elhittem neki, hogy igazat mondott. Miért nem hittem volna cl? Hisz ha nem hiszem, másnap el kellett volna utaznom! Reggel nyugtalanul ébredtem. Emlékezetembe idéztem az éjjel történteket, de hasztalanul: csendes, bensőmben fúródó izgalmam nöttön-nőtt. - Kriska igazat mondott - nyugtattam magamat, de hiába, éreztem, hogy nem hiszem el, nyugtalan, engedetlenkedő képzeletem egyre elém vetítette a szőke Szűcs mosolygós képét.
