Déry Tibor: Kék üvegfigurák. Elbeszélések 1920–1929. Versek 1916–1937 (Déry Archívum 2. Magyar Irodalmi Múzeum, Budapest, 1998)
Elbeszélések
Felrántottani az ajtót s magam mellett tuszkoltam a remegő Kriskát. Áthaladtunk a folyosón. A tornácon ült a jegyző és felesége. Elképedt arccal ugrott fel helyéről. Forrott bennem a dühös indulat. - Jó reggelt! - ordítottam arcába s karonfogtam Kriskát. Lassan haladtunk át a tornácon, megfordulás nélkül ki az utcára. Mikor a telepre vezető magányos gyalogösvényre tértünk, Kriska megállt. Átfonta nyakamat, hosszasan megcsókolt s aztán gyorsan, egyedül továbbindult a pénztárosház felé. Ne siessen utánam - kiáltotta hátra -, mert még megunom magát. Egész napomat boldog (ábrándozásban) ábrándozással töltöttem. Estefelé a Maros mellett feküdtem, de mikor megindult a korzó, felkeltem. Hazafelé menet találkoztam a furészvezetö lányával, Elzával. Eszembe jutott múltkori goromba viselkedésem, s hogy hibámat jóvátegyem, nagyot, udvariasat köszönve megálltam s feléje nyújtottam kezemet. így maradtam egy darabig, szinte kővé válva a csodálkozástól. Mintha észre se vett volna, mintha ott se lettem volna, úgy ment el mellettem, s mikor végre magamhoz térve, hátrafordultam s utánapillantottam, láttam, amint napernyőjével veregetve az útszéli bokrokat, vidáman dúdolgatva sietett előre. - Hát ennyire megharagítottam volna? - tűnődtem magamban s bosszúsan káromkodva siettem tovább. De már néhány perc múlva elfelejtkeztem Elzáról, egész bosszúságomról s szinte könnyekig hatva, boldogan elevenítettem fel (magamba) Kriska képét, a napsütéses reggelt, mikor meztelenül, lebontott hajjal térdelt előttem s kezemet csókolgatta. A tornácon ült a jegyző felesége. Beléptem (s) és udvariasan köszöntöttem. Végigmért s aztán elfordult. Becsaptam magam mögött az ajtót, (el) átkozva ezt az egész buta parasztvilágot. - Mi közöm hozzájuk ... hát mi közöm hozzájuk? Hirtelen egy fájó gondolat nyilait keresztül. - Hátha Kriska miatt történik mindez ... hogy ezek nem fogadták köszönésemet, ... mert nem tagadom le, ... mert nem árulom el Kriskát ... óh, hogy (dögölnének) dögöljenek meg valamennyien. Kopogtattak az ajtón. A jegyző lépett be. Hümmögött, krákogott, zavarban volt. Egy ideig várta, hogy kínáljam meg hellyel, majd, hogy ez nem történt meg, leült a pamlagra. - Hogy van ... hogy van ... kedves Szikora ... kedves doktor úr? - Mondja meg mindjárt, kerülgetés nélkül, hogy mit akar? - Izé ... hát a feleségem ... maga nagy kópé ... kedves doktor úr ... hehehe ... ejnye hát, hogy is mondjam ... szóval a feleségem ... tetszik tudni,
