Déry Tibor: Kék üvegfigurák. Elbeszélések 1920–1929. Versek 1916–1937 (Déry Archívum 2. Magyar Irodalmi Múzeum, Budapest, 1998)

Elbeszélések

tenném, amikor szívesen teszem s jól esne ... tán neked is! ... Nem hiszed, ... nevetsz? ... Ne nevess! Már megtettem! Már megtettem! Tomas: Most már elég ... elég a tréfából ... ne ingerelj, asszony, türelmemnek már vége. Az asszony: Végre! ... Emberi formákat öltesz, te embertelen, végre! ... Hol sebeztelek meg? Hát mégis lehet... ingerült vagy! ... De azért nem hiszed el? Mi? Pedig megtettem ... megtettem ... megtettem ... s boldog vagyok, ujjongok ... hála néked Istenem, hogy megtettem ... hogy Tamás: Elég már, ha mondom ... a nagyanyádhoz eredj, annak mesélj, ne nekem ... szót ne többet! Az asszony: Dehogynem! Ez egyszer nem parancsolsz ... üss agyon, ha akarsz, mint a kutyákat, mi? ... De ezt meghallgatod, ezt meghallod, ... mit bánom én ... ezt elhitetem veled, elhiszed még, Isten engem úgy segéljen! ... Csitt! Most én beszélek ... eleget hallgattam ... most én beszélek ... Ide hallgass ... ugye nem hiszed el? Emlékezzél: karácsony második napján nagy hó esett, kora délután hazajöttél már... mutatóujjad lefagyott ... Emlékszel? Nem felelsz ... jó! Hisz emlékszel? ... Sötét volt a lakás s hogy a hálóba léptél, valami zajt hallottál ... ágyban feküdtem .. rámnéztél fenyegetően, egy szót sem szóltál... óh, én emlékszem ... kimentél ... becsaptad az ajtót s körüljártad a házat... mikor visszajöttél, megszorítottad a karomat. - Vigyázz magadra! - ezt mondtad ... emlékszel? Tamás: (rekedten) Nem ... emlékszem ... Az asszony: Friss lábnyomokat találtál a hóban ... ablakom alól kiindulva keresztül a kerten s a kerítésen túl ismét... Vacsora után elmentél s eltűntetted a nyomokat... így volt? Mi? ... Mindezt tudtam ... tudhattam, hogy a nyomokat meglátod ... a kertész fiára fogtam,... hogy az volt a szobában, felolvasott, megijedt tőled, mikor hazajöttél ... tudtam, hogy azt nem bántod ... gyereknek hitted, ... hogy visszajöttél, térdig havas volt a csizmád, tehát széttapostad a nyomokat, tudtam ... emlékszel? Tamás: (rekedten) Beszélj! Az asszony: Mi az, hát érdekel? ... Érdekel? Mi? Mikor hazajöttél ... a lakás sötét volt, a pitvarban székbe botlottál, elvágódtál, ... volt időnk elég, míg a hálóba értél ... én állítottam a széket az ajtó elé, hogy meghalljalak, ha korábban hazajönnél ... az ablakot magam csuktam be, hogy kiugrott s visszaszaladtam az ágyba ... lihegtem mire beléptél ... emlékszel? Tamás: Ne tovább ... ne tovább! Az asszony: Aznap este ütötted agyon a kutyát, mert megugatott, amikor hazajöttél, én eresztettem el a láncát...