Déry Tibor: Kék üvegfigurák. Elbeszélések 1920–1929. Versek 1916–1937 (Déry Archívum 2. Magyar Irodalmi Múzeum, Budapest, 1998)
Elbeszélések
Tamás: Engem elhagyni... engem csalni... engem ... Másért! ... Az asszony: A kertész fiával szóba sem álltál ... méltóságoddal az nem fér össze, mi? ... Pedig ha kérdezed, ... de hiszen tudtam, hogy nem teszed meg, ismerlek, s hogy enni kértél s rögtön hoztam az ételt, nem tűnt fel, hogy már megterítve az asztal, pedig még kora délután volt s estére vártalak haza ... emlékszel ... most már elhiszed? Üss agyon, ha akarsz, én nem bírtam tovább ... én ... Tamás ... én teherbe estem ! Tamás: Mit mondasz? ... Mit? ... Nem ... nem ... de különben miért ne? Miért ne? Eredj asszony, ... menj el, ... menj anyádhoz, s ne lássalak többé ... élj boldogul, ha tudsz ... de ne lássalak többé ... menj... Az asszony: így küldesz el magadtól ... így ... így ... még csak hozzám se érsz ... fel se veszed ... ennyire mindegy ... hát nem szeretsz, ... nem szeretsz, ... hát mégse szeretsz ... hát igaz, ... nem akartam elhinni, pedig éreztem ... régtől... a végét akartam ... nem bírtam tovább,... s neked ennyire közönyös, ... ennyire mindegy, ... ennyire nem törődsz velem, ... hogy megcsaltalak ... megszégyenítettelek, ennyire nem bánod ... ember vagy te? De hiszen nem igaz Tamás ... Tamás ... a te gyereked ... a tiéd, hiszen nem igaz, mese az egész ... a te gyereked .. karácsony éjjelén fogant ... félálomban ... részeg voltál, holtrészeg ... nem tudtál magadról ... a tied Tamás ... a tied ... egy boldogságban járok karácsony óta ... megfogantam ... kis magzatom lesz ... a tied ... Tamás ... a tied. Tamás: Nem igaz ... nem lehet. Az asszony: A konyhában a baba ... kérdezz, ... hála neked Istenem, ... oh most már semmivel sem törődöm, tudtam, hogy nem szeretsz ... tudtam, hogy senkid vagyok ... hisz elhitted, hogy megcsaltalak, s még a kezedet se emelted,... de most már mindegy. Tamás: Nem igaz, nem hiszem el ... hazudsz, gyalázatos ... te utolsó cafat ... nem lehet! Az asszony: Óh, hát most... most vérben forognak a szemeid ... most elváltozott az arcod ... nem akaratod szerint történt! Felhasználtam az alkalmat ... részeg voltál ... nem tudtál magadról ... azért! Mi? Azért? ... Hogy megcsaltalak, nem bántad, s hogy mást öleltem, nem bántad ... elküldtél ... hasznavehetetlen voltam ... zavartalak, ... de ezért... lakolnom kell... de mindegy, mindegy ... már nem változtathatsz ... enyém maradsz, az enyém ... örökre ... gyermekünk lesz ... gyermekünk ... érted, neked s nekem ... enyém maradsz, nem menekülhetsz. Tamás: Nyugodtan, nyugodtan ... csak nyugodtan! Úristen! ... ilyenkor azt mondták: a végzet utolért. (Ordítva) Nem! Nem lehet! ... Nem szabad ... nincs
