Déry Tibor: Lia. Korai elbeszélések 1915–1920 (Déry Archívum 1. Petőfi Irodalmi Múzeum, Budapest, 1996)

Lia

most az enyém, miért hazudnak egymásnak szeretetet, törvényt, jogot? Fúj! csupa csalás. Mi az, hamisan esküdni? Miért ne szabadjon másnak hazudni, ha saját magunknak szabad. Bánom is én! Hogy miért vagyok itt? Eszembe jutott ide jönni! Tudja mit, polgármester akarok lenni. S maga segíteni fog nekem, majd megteszem pénztárosnak. Az jövedelmező foglalkozás ugye? Ne féljen, nem tart sokáig, ha elég pénzem lesz megint, megunom. Maga nem fog elárulni, azt tudom, habár becsületesnek látszik. De ez kell nekem, ez a fajta. Nem árul el, egyéb dolga van, szerelmes tudom. Ne féljen, nem fogok zavarni, nem hódítom el a kisasszonyt. Habár csinos a kis fruska... ha egyszer eszembejut. De egyelőre nem. Még nem. Talán egyáltalán nem. Most pénzre van szükségem. Ne beszéljen, érveire nem vagyok kíváncsi. Azt fogja tenni, amit majd (mondok) parancsolok, magának. Hohó, ne ellenkezzék, korán kezdi, fiatal ember. Nincs abszolút igazság, nincs abszolút igazságtalanság, nincs abszolút tudomány és így tovább. S hogy a normálistól kissé nagyobb vagy kisebb-e az eltérés, az már mindegy. Értse ezt meg, jobban szeretnem, ha megértené, ha tudatosan dolgozna, mintsem, hogy tehetetlen eszköznek kelljen felhasználnom. De minek beszélek annyit, igyunk! A kis poharakat a sarokba dobálta s boros poharakba töltötte a silvoriumot. Csendesen nevetgéltem magamban. Le akar itatni, hahaha! S hogy mutatja: milyen fene nagy legény. Hogy azt fogom tenni, amit ő parancsol? Hogyne kedves barátom uram! Oh, ha egyéb bajom nem volna, kissé birkóznék vele. De nincs időm s erőm, Liât kell védenem. Liât? Tán magamat Lia ellen? Hogy el nem pirulok szégyenemben, miért is van az? Itt ül ez a sárga doktor mozdulatlanul. Mintha félnék tőle. Oh, miért vagyok oly álnok, hitvány? Miért nem vallom be: félek tőle, rettegek tőle, Liám, mi lesz velünk? A szobába lép a portás, be alázatos az öreg. Hogy a nagyságos úr parancsol-e ebédelni s a szobába hozzam-e az ételt s, hogy a város főorvosa lenn van az étteremben és sürgős ügyekben tiszteletét óhajtja tenni. Hogy most nincs ideje a nagyságos úrnak, igenis kérem alássan, holnap reggel jöjjön. Eredj vakkantó kutya. Mi közöm ehhez a doktorhoz? Miért vagyok itt nála? Lia! Az asztalra vágtam. - Eleget beszéltünk. Semmi közöm ahhoz, amit elmondott, már el is felejtettem. Hanem egyet mondok: ha még egyszer meglátom Liával... ha még egyszer.. . vigyázzon, vigyázzon... Fejemre csaptam a kalapomat s kimentem. Lábaim kissé inogtak. Tán izgatott voltam. Bosszantott, hogy hátam mögött hangos nevetést hallok.