Déry Tibor: Lia. Korai elbeszélések 1915–1920 (Déry Archívum 1. Petőfi Irodalmi Múzeum, Budapest, 1996)

Lia

(KetteXkimentünk este a tengerparthoz. MagamavLiát, a földet, amelyen járunk, a köröttünk lévő levegőt, a tengert, mindent egy tesinek érzek, valami irgalmatlanul nagy méretű testnek, s magam az egésznek közepén vagyok. Veresen lángoló boldogság, sötétben világító tűzzzel égő szív, forrong, láng, tűz, tűz, összes tűz. Ha volna oly hosszú kar^m, hogy át tudnám ölelni, meztelen mellemre szorítani mindenkit, a ki él... N. Tavasz van, tavasz van! Olyan most reggel a tenger, mintha csókolni akarna, nyújtózkodik, friss, most ébredt fel és a dagarv rászalad a földre, hogy körülölelje, végig (tapogassa) cirógassa. >. A fák hajlonganak a szélben, (egyik a másik feleshajlong,) egyik a másikhoz (felé) dörzsölődik szerelmesen, zizegve, bókolva. \. És most emberi hangokat hallok. Oh, milyen boldogság\cmbert érezni. Minden szépség beteljesül, minden melegebb, meghittebb, mindent megértek. Tenger, föld ég, (tűz) nap, ha egyedül vagytok, félek, emberi hang, ha (meg)belecsendül, megértem a beteljesülő végzetet, megérzem a mindnyájatokat mozgató erőt. N. Milyen boldogság: amott három fiú szalad meztelenül a part menténjRktal testük végigszeli a tiszta levegőt, kacagásuk belegördül a mindenségbe.) \ 1916. jún. 14. Feltétlen szükségét érzem annak, hogy naplóm(ban)at a mai (reggel) napon (ismét elővegyem) egy hónapi megszakítás után - mily rövid idő, - ismét elővegyem. Tulajdonképpen nem történt tegnap semmi s mégis úgy érzem, hogy mindennek vége, vége. Tökéletesen boldog voltam. Nekifogtam, hogy (írok) leírom, de el se kezdtem. Minek? Mit is írhattam volna? Szemérmesen takargattam boldogságomat. S tegnap óta. Pedig nem történt semmi! Nem történt semmi, aminek okos, egyszerű szavakban kifejezést tudnék adni. De mindennek vége van, érzem, tudom. S hogy ma a parton feküdtem, hosszú idő óta először s egyedül, a halált kívántam.