Déry Tibor: Lia. Korai elbeszélések 1915–1920 (Déry Archívum 1. Petőfi Irodalmi Múzeum, Budapest, 1996)

Lia

- Nem akarom - kiabálta -, nem akarom, nem akarom, nem akarom Végtelen sokáig kiabálta, (Nem is kiabálta,) sikongta. Rémülten néztem. Felugrott. A szemei kitágultak. Két kézzel megfogta a fejemet. - A nyelved fog kilógni, érted, a nyelved fog utánam kilógni! (ugy fogod kérni, hogy a cipőm talpát megcsókolhassad!) Te állat! A szavak végigsivítottak (a tengeren) rajtam. Még valamit mondott, nem értettem meg. Amire (ismét) körül tudtam nézni, már nem (volt itt) láttam. Lefeküdtem a földre. Nem szégyellem bevallani, hogy sírtam a boldogságtól. - Hogy szeret engem ez a lány. Hisz tulajdonképpen igaza van. Jogosan követeli tőlem, hogy ne foglalkozzak mással. És ... és ha jobban megvizsgálom a dolgot, ha alaposan átgondolok mindent, nem is tudok lelkiismeretesen dolgozni. Nem tudok! Az utóbbi időben alig végeztem valamit. Nem, nem, nem és ezerszer nem! Borzalmas! Hogy ilyesmire csak gondolni is mertem! Szégyelem magamat, vérvörösen szégyelem magamat. Ennyire gyönge lettem, ennyire férfiatlan. Oh! nevetni, röhögni tudnék gyámoltalanságomon. És ha a fejemet a falba verném! Hogy vége legyen mindennek. Nem merem bevallani, hogy nem tudom, mit csináljak. De igen, azt fogom tenni, amit én akarok, érted Endrei, és érted Lia? És ha igazán szeretsz, Lia! meg fogsz érteni és nem fogsz ellenszegülni. De ha mégis! Nem tudom, nem tudom mi lesz! Otthon ülök, nem láttam két nap óta. És az előbb azon vettem magamat észre, hogy csak egyet sóhajtottam és vállamat rántottam meg, amikor konstatáltam, hogy ezalatt a két nap alatt annyit se dolgoztam, mint máskor két óra alatt. Szóltam Annának, mondja meg pontosan, mit csináltam ezalatt az (két nap) idő alatt a szobában. Mert azt tudtam, hogy nem mozdultam el otthonról. Azt mondta, hogy egész idő alatt az íróasztal mellett ültem, sóhajtoztam és hideg vizet ittam. És mindjárt neki fogott, hogy holmi tanácsokkal szolgáljon. - Nevetséges! Hogy én hideg vizet ittam! És sóhajtoztam? Micsoda őrültségeket beszél ez a nő? Hanem az tény, hogy nem csináltam semmit. És itt az ideje, hogy komolyan számot adjak magamnak arról, hogy mi lesz. Azt hiszem, bevallhatom, - és végre is az (mutatja a férfit) a férfiasság, hogy az ember bevallja és elismerje gyengeségeit, - bevallhatom, hogy engedek. Hogy most nem dolgoztam, mert nem tudtam és hogy nem is fogok tudni, - meddig? És hogy elhatároztam, hogy nem is akarok dolgozni.