Déry Tibor: Lia. Korai elbeszélések 1915–1920 (Déry Archívum 1. Petőfi Irodalmi Múzeum, Budapest, 1996)

Lia

Természetesen eljött és akkor nagyon boldogok voltunk. (Evvel nem azt akarom mondani) Ez alatt nem azt értem, hogy most nem vagyunk boldogok. Körülbelül egy hétig semmi sem változott. Nappal a díványon leküdtemj, este vele voltam. Akkor valami (kissé) kellemetlen történt. Valami, amire nem számítottam. Igaz! be kell vallanom, hogy azért már (az) egész idő alatt valami szorongásfélét éreztem. Olyan volt, mint mikor az ember tudja, hogy valamit (még) el kell végeznie, de elfelejtette, hogy mit és az Istenért sem tud visszaemlékezni, pedig fontos. Úgy történt, hogy egy zsebkendőt kerestem. A (fehé) szekrényben már nem volt, erre az íróasztalomat nyitottam ki. Anna azt meséli, hogy hirtelen valami rövid, rémes ordítást hallott és amikor (rémülten) befutott a (konyhából) szobába, (ott talált engem) állítólag halálsápadtan ültem a karosszék(b)en, a fejemet tartottam és halkan jajgattam: a munkám, a munkám. Nem hiszem, hogy pontosan így történt volna. Anna túloz, ő mindig túloz. Mindig ura voltam indulataimnak és nem hiszem, hogy csak egyszer is ennyire elhagytam volna magamat. Igaz, hogy rettenetesen megijedtem. Később (utánanéztem) kiszámítottam pontosan, huszonnégy nap óta, április 17-e óta - magam sem tudom, hogy volt lehetséges, mintha a föld megállna forgásában, - szóval majdnem egy hónap óta nem dolgoztam. Egy sort se, egy negyedórát se. De ami még rettenetesebb, elfelejtkeztem, a szó szoros értelmében „elfelejtkeztem" (a) munkámról. Soha nem fogom megérteni, hogy hogy történhetett. Nem gondolkodhattam sokat, Lia várt a dombnál, már késő volt. Különben is azonnal éreztem, tudtam, hogy már holnap kettőzött erővel fogok újra dolgozni. (Hallod e) - Te - mondtam (neki) Liának (van arról fogalmad) - tudod-e, hogy (hogy) mennyire szeretlek? Érted elfeledkeztem valamiről, ami nekem a legfontosabb, az első. (E4)Megmagyaráztam neki. Most utólag, hogy végiggondolom az egészet, (azt hiszem, hogy nem értett meg) más eredményre jutottam. Akkor tudniillik azt hittem, hogy nem ért meg. Elbigyesztette a száját, mintha unatkozna. És hirtelen átölelt és azt mondta... hogy is fejezte ki magát, ...igen...