Déry Tibor: Lia. Korai elbeszélések 1915–1920 (Déry Archívum 1. Petőfi Irodalmi Múzeum, Budapest, 1996)

Lia

Lia, miért nem nevet? Továbbmentek. A lány megáll, odafordul Endreihez: - Mondja, ha... ha egyszer... mindennek vége lesz, ha már nem leszünk együtt, . .milyen lesz maga (velem) hozzám? A fejéhez kapott. Térdre vetette magát. - Oh - hörögte és belefúrta a fejét a lány ölébe. Másnap (este) Lia nem jött el. Egész éjjel várt rá, a homokba fekve vagy fel és alá szaladgálva. Alkonyatkor indult haza. Délben találkozott vele az utcán. Egyedül volt. Ránézett, a szeme fáradt volt és veres. (Képzelje) - Maga szegény! Sokáig várt rám. Elfelejtettem tegnapelőtt (^megmondani, hogy vendégeim (vannak) lesznek, nem jöhetek el. - Nem vártam sokat (Lia), fáradt, álmos voltam. Ugye nem haragszik, csak egy félórát vagy harmincöt (percig) percet. A lány ránézett, elhúzta a száját. Endrei még (két) négy napig hiába (várta a lányt) várt. Reggelig várt(a), nem jött a lány. Nappal se látta. (Akkor már nem bírta ki tovább.) Tovább nem bírta. Hajadonfőtt odaállt a kapudéhoz és megvárta, amíg kijön. - Lia, nem bírom tovább, oh bocsásson meg. Nem igaz, hogy csak egy félórát vártam, egész éjjel vártam, minden nap, amióta először nem jött, egész éjjel vártam, öt egész éjjelen keresztül lestem, hogy jöjjön, nem jött! Bocsásson meg, nem bírom ki tovább (ki) maga nélkül. Sírt, a pofacsontjai hegyesen kiálltak az arcából. A szemealja szürke volt. (A lány rámosolygott. Elmentek a gátakhoz.) (1916. május 11-én 16-án) Már megint írok. Nevetnem kell. Olyan mint egy „napló"Miért? Tökéletesen boldog vagyok. Igen, igen, tökéletesen boldog... Habár?... De igen. Apróbb kellemetlenségek mindenütt akadnak. Ha már írok, hát kezdjük elölről. Lia öt napig nem jött el. Akkor keményen, férfiasan felszólítottam, - úgy emlékszem, így történt, - hogy... hogy... igen, hogy jöjjön el, mert szükségem van rá.