Déry Tibor: Lia. Korai elbeszélések 1915–1920 (Déry Archívum 1. Petőfi Irodalmi Múzeum, Budapest, 1996)

Lia

Már most figyeljen jól ide: elől a kötényén van két zsebe, (van) az egyikben a húsz- és tízfilléreseket, a másikban a krajcárokat tartja. A húszasokat és tízeseket úgye meg tudja egymástól különböztetni, mert nagyságuk különböző, de a tízfilléres és a krajcár egyenlő nagy, hát a krajcárokat külön zsebbe tartja. Odamegyek hozzá, veszek tőle hét krajcárért újságot. Egy hatost adok neki, visszajár belőle három krajcár. O rendesen elteszi a hatost az egyik zsebébe, a másikból kiszed három darab krajcárt és ideadja nekem. Érti, tehát jól adott vissza. Azt mondom neki: - Néni, én magának egy hatost adtam, három krajcárt kapnék vissza és maga idead nekem három tízfillérest. - Nem lehet kérem. - Hát ha mondom magának, különben itt van, tartsa meg az egészet. - És azzal a krajcáros zsebébe visszacsúsztatom a három krajcárt. A nő elsáppad, én meg hangos léptekkel gyorsan elmegyek. - Nagyságos úr! - kiabálja hirtelen utánam, reszkető, sipítós hangon - nagyságos úr, nagyságos úr, ugye nem igaz. Ezalatt hangtalanul visszalopódzkodtam a keskeny utca túlsó felére, szembe vele és onnét néztem. Nahát mondhatom, furcsa látvány volt! Szegény teljesen meg volt zavarodva. Folyton az a gondolat járt a fejében (keresztül): Istenem hány embernek adhattam én ma már többet vissza, mint amennyit kellett volna. És ha már oly öreg és ügyetlen vagyok, hogy még arra se tudok vigyázni, hogy a pénzt ne zavarjam össze, akkor lassankint elveszítem az egész keresetemet és éhen halok. Egy ideig maga elé bámult a levegőbe, hirtelen leguggol, - képzelje el, egy öreg, vak nő, aki guggol, - egy csomóba teszi az összes újságjait és reszkető kezekkel, mohón, kapkodva beletúr a zsebeibe. Csörgeti a pénzt, egy-egy darabot kihúz, lassan végigtapogatja, nem ismeri meg, hogy milyen, visszateszi kétségbeesve, másikat húz elő. Hirtelen eszébe jut, „hátha meglátnak" és a pénzt gyorsan visszadobja a zsebébe, a zsebére meg rárakja a két kezét. Belebámul a levegőbe. Valaki elmegy előtte, már nyitja a száját; (egy foga) alig volt már foga, hogy segítségül hívja, de nem! Egy úr újságot akar venni, feléje emeli a fejét, gondolkodik, - látom, hogy az arcvonásai, hogy húzódnak össze-vissza, hirtelen rikácsolni kezd: - Menjen, menjen, menjen a fenébe, maga is meg akar csalni, maguk mind csalók. Látom, hogy sötétvörösre pirul, a fekete szemüvege alól vastag könnycseppek gördülnek elő. Mondhatom, majd megszakadtam a nevetéstől odaát.