Déry Tibor: Lia. Korai elbeszélések 1915–1920 (Déry Archívum 1. Petőfi Irodalmi Múzeum, Budapest, 1996)

Lia

Çoéri/ Ç7ï/>or - Holnap elutazom - mondta hirtelen és figyelmesen a lány arcába nézett -, csak rövid időre, öt-hat hétre. (Holmi) Egy barátomnak megígértem, valami ügyét kell rendeznem. Egy kis szünet állt be. - Várjon itt meg, csak egy pillanatra, nincs meg a pénztárcám, azt hiszem ott felejtettem a dombnál Visszarohant, levetette magát a földre és boldogan nyögött. - Elsápadt, határozottan láttam, a szeme fehérje is kitágult, (oh,) oh! Letörölte a könnyeit és (visszasietett) és visszaszaladt. - Tegnap egész éjjel ébren voltam - mondta -, és magára gondoltam. Hihetetlen, hogy mik jutnak az embernek eszébe, ha véletlenségből nem tud aludni. Képzelje! Magát láttam, itt a tenger mellett, egy szamáron ült. A szamár csökönyös volt, nem akart tovább menni, tudja Isten miért? Erre maga fogja a pálcáját, valami vékony, hajlós nád volt, emlékszem, és elkezdi ütni. De a szamár mégse megy, ellenben minden ütésnél rettenetesen kirúg, a hátulsója kinyúlik, maga pedig, - Istenem, oly furcsa volt, hahaha, alig tudom elmondani a nevetéstől, - maga pedig magasan felrepül a levegőbe és mindig pontosan visszaesik a nyeregbe. Minden egyes esésnél a szamár (egy) nagyot nyekken, hahaha és majd megdöglik, úgy töredezik a gerince. De azért mégse megy tovább. Erre maga leoldja a harisnyakötőjét és avval veri a csacsit úgy, hogy az éles csatt nyomán, ahol éri, kifakad a vér. De mégse megy tovább. Hiába, nagyon buta egy ilyen állat. Mi mindent megtennék én a (maga) harisnyakötőjéért. Erre (maga) leszáll és (eg) gyalog megy tovább. A szamár felemeli a fejét maga után néz, elkezd keservesen ordítani, és hirtelen, mint a bolond (maga) utána szalad, egyenesen bele a tengerbe és míg (maga) Lia szépen visszaúszik, hát a szegény állat belefullad, felfordul és csak négy patája látszik ki a vízből, meg néha előtűnik felpuffadt, szürke hasa. De oly furcsa volt az egész, Istenem! Hallgatott egy ideig. Aztán megfogta a lány kezét. - Nézze, Lia! mi jut most eszembe. Maga most biztosan azt hiszi, hogy én azt akartam magának mondani, hogy mikor jobban (meg) utánanéztek hát kisült, hogy (én) a szamár az én voltam. Ugyan, hát hogy gondolthat ilyet? Az Istenért csak nem hiszi komolyan, hogy tényleg így gondoltam! Haragszik? Oh igazán, esküszöm, nem így értettem. Valami nevettetőt fogok most (magának) elmondani: Délben úgy (tizenkét) 12 óra tájban a Kacsa-utcában jártam. Az egyik saroknál (egy) vak újságárus nő áll, minden nap reggel 7-től délután négy óráig. Akkor rendesen behúzódik a mellette levő kapuba, egy darab szalonnát és kenyeret vesz ki a zsebéből és azt eszi egy álló óráig. (Akkor friss újság) 4 órakor hozzák neki a délutáni újságokat és megint ott ál este 8 (-9) óráig. Kissé unalmas foglalkozás, úgye? Dehát miért vak!