Déry Tibor: Lia. Korai elbeszélések 1915–1920 (Déry Archívum 1. Petőfi Irodalmi Múzeum, Budapest, 1996)

Lia

gához, kisasszony, és ne tessék a dolgaimba beleavatkozni. Mi? azt hiszi, hogy egy «férfit» ily egy-kettőre be lehet fogni? Hehehe? Ahhoz korábban kell felkelnie! Kibírom még az életet a maga fitos orra nélkül is. Úgy bizony! És amit az előbb mondtam, az mind hazugság. Tessék ezt tudomásul venni! Egyszerűen ki akartam próbálni, hogy hogy tudok magára hatni. Nahát! szépen be tudtam csapni és most csak becsületességemnek és jószívűségemnek köszönheti, hogy nem (hagyom) engedem világbolondja módjára futkosni. Megértette? (Ez) És ezentúl békén fog hagyni! Tudja? Ekkor egészen váratlanul hozzám lépett és lábujjhegy(é)re emelkedve, két forró, puha karjával átölelte a nyakamat. Én csak néztem és csodálkoztam, amikor egyszerre csak nedves szájával (hozzámért) szájamhoz ért és (meg) megcsókolt. Tegnap óta egészen kábult vagyok. Valami hömpölyög, ide-oda cikázik a mellemben, az erein lüktetnek, a testem, ha meztelenül megfogom, forró és érzem a vér (keringését) száguldását a bőr alatt. Valami eddig (e4) nem (képzelt, ér zett) ismert boldogság érzése fogott el. A tüdőm percenkint mély sóhajokra feszül. - Hallja Anna - rontottam reggel a konyhába -, felmondok magának, megházasodom, nincs (többet) már szükségem magára, menjen a fenébe. - Elképedve bámult rám, de komoly arcot vágtam, hát már kezdte szipogatni az orrát és már (elpityergi magát) pityereg, ha idejében át nem fogom, össze nem csókolom a ráncos arcát (eg) és aztán valami furcsa táncot jártunk el ketten a sporhert mellett. - Egy szó sem igaz, csak jókedvű vagyok, Anna! És azzal gyorsan kiszaladtam, (és ne) az ablakon keresztül láttam, (am) amint szedi rendbe a frizuráját és közben erősen csóválja a fejét. Lassan ment az utcán és figyelmesen megnézte minden járó-kelő arcát. A sarkon egy csomó gyereket vett észre. Nekitámaszkodott egy fának és bámészkodva nézte őket. «Miért nem hívnak engem is jatszani?» kérdezte magában és meg (vo)t) bántva érezte magát. De mindjárt kiderült az arca. Beszaladt az üzletbe és vett egy csomó golyót, szép, fényes üveggolyót, belül olyan színes csigasávokkal. (Avval) Azzal visszatért a sarokra, leült a járda szélén lévő padra a gyerekek mögé és nagy lassan, hogy (min ez) mindegyikük észrevegye, kirakosgatta a golyóit. - Ni! Ennek milyen van! lökte az egyik oldalba a másikat és nemsokára körülállták mind, nagy szemekkel (a) kívánkozva nézték, mert nekik csak egyszerű piros, kék kőgolyóik voltak.