Zsille Gábor - Szondi György (szerk.): Bella István - Hang-kép-írás 3. (Budapest, 2008)
III. Az utolsó évek - A költő esteli védőbeszéde Hitvese Színe előtt
A költő esteli védőbeszéde Hitvese Színe előtt .. .Hogy mért is nem ágyaztam be megint, amikor te egész nap lótsz, futsz, robotolsz, egyik igából másik igába, rohanvást ájulsz be a fő munkahelyedről még főbb munkahelyedre, és amikor hazaérsz, itthon itt vár a többi, a több, ez az otthon: a konyha, a lakás, a piac meg a bolt - megfőzni, kipucoválni, fölnyalni, tisztába vágni, mázsázni, hazacipekedni, és bár össze is esnél, de nem teheted, mert ott van a legnagyobb munkád, Te, Te, Te - vagyis én te magad, beírni a gépbe, amit írtál, vagy fordítasz, most épp azt az idióta Mickiewiczed, hatezerkettőszázkilencvenhat verssor, de tízszer is annyi, mert tíz, húsz, száz oldalakat kijavítasz kriksz-kraksz jeleiddel, vagy átírod mind, az egészt, mert van valaki, aki helyetted, mint egy jó güzü, gépel, na és te - vagyis én - mit csinálsz egész napon át£ vagy döglesz, dögledezel hunyt szemmel heverődön, horkantasz is néha, noha úgymond dolgozol, gondolkozol, vagy egyik foteledből másik foteledbe hanyatlasz, és fújod a füstöt, sose volt szavakat kapdosol a levegőből, mint az a lüké unokaöcséd, aki pecázni legyeket tapsol, mert tapsolva fogta a levegőben, de ő legalább föl s alá ugrált, te meg csinálod a semmit, és közben arra se vagy képes, hogy egyszer, csak egyetlenegyszer végre beágyazz, hogy ne nekem kelljen reggel még azt is, bevetni az ágyat<?■! Nézd, most hazudozhatnék is akár, hogy mentsem az irhám, vagy füllenthetnék is, így, úgy vagy amúgy, etcetera, citera, hogy plö - óné telefon - rémverseivel rám rontott egy ifjú poéta, s rossz rímei izzadékát, ahogy elment, egy pofa sörrel, azonnal le kellett öblítenem odalenn, a Bécsi Szeletben, és sajna, ilyen a sors vagy a pechem, sakkra kihívtak, és tudod, a sakk szent, no, de mit hadovái jak, amikor a hamis szavú költőt előbb utolérik, mint a sántika jambust vagy a futást imitáló, egyhelyben mászó, mord hegylánc-teknőc spondeusokat, az égről a csillagokat is lehazudni tudó, iciri-piciri pirichiusi sorok, a vers kengyelfutói százlábú iramodású fecsegő futorászását most odahagyva, így hát most esküszöm, a volt és a leendő verseim életére esküszöm, csak az igazat, csak a színtiszta igazat fogom mondani néked! 103
