Szentmártoni Szabó Géza: Áldott szép Julia. Kiállítás Balassi Bálint születésének ötödfélszázadik évfordulóján (Budapest, 2005)

Vezető a kiállításhoz

Balassi 1588-ban, antik és petrarkista költőket követve, Júliának nevezte el Losonczy Annát, akit a magyar nyelvű irodalom első valós múzsájának tekinthetünk. Egyúttal ez az asszony lett ennek az újszerű poézisnak az első befogadója is, hiszen a költő megküldte neki verseit. Julia-Anna, megnyerhetetlensé- gével önmagát a Balassi által kijelölt magasságba helyezve, Petrarca Laurájához vált hasonlóvá, s általa Balassi maga is Petrarcához méltóan jutott a művészetét ihlető szenvedély magas fokára. Az ő szerelmi lírájában is, kiváltképp ajulia-ciklusban, rejtve marad a testiség, hiszen udvarlása a mitikus, transzcendens szférában zajlik, ahol a szeretett nő megdicsőülve istenasszonyként jelenik meg.

Itt látható Petrarca (1304-1374) és Laura ábrázolása egy könyv címlapjáról (11 Petrarca.

Jean de Tournes, Lyon, 1550.). Laura arcát a firenzei Biblioteca Medicea Laurenzianában őrzött, XV századi portré alapján rajzolták meg. Lásd a színes 26. lapon! (E képek kiállításban nem szerepeltek.) Petrarca 1327 április 6-án, az avignoni Szent Klára-templomban látta meg először szerelmét, akit Laurának nevezett el. Balassi 1588 tavaszán, egy kapu közében, talán a pozsonyi Szent Mihály-kapu árkádja alatt pillantja meg a férjét gyászoló Losonczy Annát, verseinek Júliáját, akit Venus Cupido által neki ígért:

HARMINCNYOLCADIK

Egy kegyes képében az gyászöltözetben vallyon angyal tűnék-é?

Vagy ember magzatja angyalábrázatba szemeimnek tetszék-é?

Angyal-é vagy ember, aki ezen ment el, lelkem de immár övé.

Lelkem drága kincsét, dicsőséges színét jobb részre mind béfedte,

Csak vidám szemeit, lelkem éltetőit énreám függesztette,

De azt sem kegyesen, sőt nagy idegenen, csak mintha nem esmérne.

* * *

Kegyesség, kedvesség, ékesség, édesség épen mind benne látszik,

Tekintet, nyájasság, okosság, vidámság rajta nyilván meglátszik,

Ő szépség formája, illik minden módja, mert mennybélinek tetszik.

■k ie ie

Egy kapu közében juték elejében vidám szép Júliának,

Hertelen hogy látám, előszer alítám őtet lenni angyalnak,

Azért ő utába így szólék utána, mint istenasszonyomnak:

HARMINCKILENCEDIK

Ez világ sem kell már nékem

Nálad nélkül, szép szerelmem,

Ki állasz most énmellettem;

Egészséggel, édes lelkem!

Júliámra hogy találék, Örömemben így köszenék, Térdet-fejet néki hajték, Kin ő csak elmosolyodék.

27