Thuróczy Gergely (szerk.): Az igaz ember pedig hitből él. Kerekasztal beszélgetés a reformációról (Budapest, 2006)
Kerekasztal-beszélgetés a reformációról
ember, vagy az ókori római polgár vágyai, érzelmei hasonlóak voltak a mienkéhez. Ha például Ovidius Ars Amatoriá]2X olvassuk, akkor azt látjuk, hogy a problémák akkor sem voltak mások a szerelemben, mint a 20. században. Az etikai megítélésben viszont mindig volt változás. A protestáns etika kapcsán Max Weber neve megkerülhetetlen. Tőkéc^ki Lás^/ó A Valóság legutóbbi számában Varga Károly, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem szociológia-tanszékének vezetője egy nagy vizsgálatról számolt be, amely a katolikus és a református sajátosságokat vizsgálta vállalkozók körében, és nagyon érdekes eredményekre jutott. Úgy tűnik, hogy a magyar vállalkozók közegében a katolikus szolidaritás, élet-továbbadás, valamint a református hatékonyság-kultusz vagy hatékonysági beállítódás eléggé tetten érhető szignifikáns számokkal. Úgy gondolom, hogy a fejlődéssel és a protestáns etikával kapcsolatban épp az a kétarcúság, hogy a protestantizmus alapjaiban azt mondja: vannak olyan dolgok, amelyek nem relevánsak a hit szempontjából, például az ésszerűség és a célszerűség, s persze az ehhez kapcsolódó hatékonyság-elv is működik: éppen ez teszi szabaddá a kálvinizmust. Nem győzök eleget tiltakozni az ellen, amikor katolikus kollégák azt mondják, hogy jó, jó, sok pozitívum van, de mindig művészetellenesek voltatok. Bocsánat, ez is egy nagy tévedés. A szakrális térből kizárta ugyan a kálvinizmus az ábrázoló művészetet, de hát a németalföldi kálvinista művészet az igencsak szép művészet — a polgári otthonok, és nem a szakrális tér közegében. S ugyanez vonatkozik egy csomó más kérdésre is. Hisz nem véletlen, hogy a katolikus egyház azért került később szembe élesebben a művészekkel, mert az egészet akarta szabályozni, és nem ismerte el, hogy azon kívül is lehet, nem szakrális célzattal működni. így hát a protestantizmusnak éppen ez a fajta különbségtétele az, ami végülis a protestáns országokat, a polgári társadalmak szempontjából, a hatékonyság-kultusz szempontjából igen erőteljesen előrevitte, s ez az, ami sokkal hagyományőrzőbb, a mindennapi élet egészét lefedő- en szabályozó katolikus országokban pedig jóval később következett be. S^entmártom S\abó Gé%a Hadd kapcsolódjam ehhez a kérdéshez, mielőtt lekerülne a napirendről a kálvinizmus és a művészet, hiszen a lutheránusok kicsit mások. Mintha tudathasadásos lenne e téren a helyzet. Annak idején még Geleji Katona István is meg tudta különböztetni, hogy ha a templomból kidobatta is az ördög dudáját, a fejedelem palotájában ott lehetett az orgona. Most viszont azt lehet tapasztalni, mintha a kálvinista gondolkodásban valamilyen fordulat lenne: ha egy templomi istentiszteletet közvetít a rádió, akkor fontosnak tartják, hogy nem igazán színvonalas gitárkíséretes, énekes illusztrációval ruházzák fel az istentiszteletet. Kálvinnak szobrot állítanak, holott maga Kálvin elvárta, hogy neki még síremléke, kultuszhelye se legyen. Most itt vagyunk: holnap Mindenszentek avagy Halottak Napja. A kálvinista is kimegy gyertyát gyújtani a temetőbe. A semper reformare jelszót komolyan véve, esetleg revideálni kellene aló. századi reformátorok szigorúságát 19
