Kádár Anna: Titkos átjáró. Múzeumi mesekönyv (Budapest, 2019)
Harmadik fejezet
gon Henrik, és otthonosan lehuppant az asztal mellett álló kényelmes karosszékbe. Jeromos hezitált. És mi a titkos jel? fonta keresztbe a karját. Szívet markoló karvaly, és farkába harapó sárkánygyík mondta mosolyogva a férfi. Ők a címerállatok tette még hozzá.- Rendben mondta Jeromos. - És van postagalambod? Postagalambom? - vonta fel a szemöldökét Henrik. Az nincs, de ahogy láttam, meghívó nélkül is egész jól vetted az akadályt - bökött cinkos mosollyal a kerítés irányába. Jeromos kicsit zavarba jött. - Én csak a galambot követtem, és utána feljöttem megsimogatni Diót. Akarom mondani... Fonzie-nak hívják, de a Dió is nagyon találó név - mondta Henrik, és egy pillanatra elgondolkodott. - Legyen akkor Dió von Fonzie, végül is egy főúri palotában vagyunk! A kisfiú a hirtelen jött gyanú izgalmától kissé hangosabban kiáltott fel, mint szerette volna:- Te vagy a gróf? - kérdezte. Nem - mosolyodott el Henrik. - Nem vagyok gróf. Én kutató vagyok és a nevem nem Károlyi, hanem Koch. A szépapám ismerte a Károlyi grófokat, ő építette ezt a palotát, én pedig a palota meséjén dolgozom. Ideköltöztem, és amíg el nem készül, itt fogok lakni. így több időm jut felkutatni a palota összes zugát, és megismerni minden lakóját. 15
